Belföld

Nem helyettesítjük más illetékkel a környezetvédelmi bélyegilletéket

2017.03.04 - 12:24

A környezetvédelmi bélyegilletéket nem helyettesítik más illetékkel - jelentette ki pénteken Daniel Constantin miniszterelnök-helyettes, a Demokraták és Liberálisok Szövetségének (ALDE) társelnöke.

 

Constantin elmondta, a pénteki koalíciós gyűlésen felvetett néhány javaslatot a környezetvédelmi bélyegilleték helyettesítésére, például a környezetvédelmi matrica-rendszer bevezetését.

"Továbbra is az a célunk, hogy minél nagyobb arányban tehermentesítsük a lakosságot az illetékek és adók alól. Ebből kiindulva természetesen nem helyettesítjük a bélyegilletéket egy másik illetékkel, hanem egy másik elképzelést vezetünk be fokozatosan. A következő időszakban kidolgozzuk a törvényeket (...) és bevezetnénk azt a levegőminőségi bizonyítványt, azokat a matricákat, amelyekről beszéltek az utóbbi napokban. Ezek olcsók lesznek, és ha úgy tetszik a forgalomban lévő gépjárművek elemzésének is tekinthetjük, a levegőszennyezés mértékének függvényében lesznek kiállítva" — tájékoztatott Daniel Constantin környezetvédelmi miniszter.

 

A tárcavezető elmondta, a törvényi keretet úgy szabják meg, hogy az önkormányzatok maguk dönthessék el, hogy bevezetik vagy sem ezeket az új illetékeket a településen közlekedő autókra.

 

"Levegőminőségi bizonyítvány lesz öko-matrica formájában, ezeket a műszaki vizsgák alatt állítják majd ki, minimális költségei lesznek, csupán a nyomtatási költségek, ezt követően eldönthetik az önkormányzatok, hogy bevezetik vagy sem ezt az illetéket" — magyarázta a miniszter.

 

Constantin azt is elmondta, a pénzügyminisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy miként módosíthatnák a gépkocsik adóztatási rendszerét. Jelenleg helyi szinten fizetik ezeket és csak a hengerűrtartalmat veszik figyelembe. Arról vitáznak, hogy figyelembe kellene venniük a környezetvédelmi besorolást és a széndioxid kibocsájtást is, ám ezeket a következő időszakban kielemzik — tette hozzá a környezetvédelmi tárca vezetője.

 

"Környezetvédelmi miniszterként különösen foglalkoztat és aggasztónak tartom, hogy az országban három olyan város van, a fővárost is beleértve, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a légszennyezés miatt. Mi központi szinten megalkotjuk a törvényi keretet, utána pedig a helyi önkormányzatok eldönthetik, hogy meddig hajlandók elmenni a környezetvédelem érdekében" — részletezte Daniel Constantin. AGERPRES/(RO — szerző: Cătălina MATEI, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU — szerkesztő: CSATLOS Károly)