Magazin

Nem foglalkozik esélylatolgatással Freddie

2016.05.08 - 12:00

A péntek délelőtti második próbán elsősorban a különböző kameraállások rögzítésére koncentrált a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd).

Az énekes az MTI-nek a próba után telefonon azt mondta: nem foglalkozik esélylatolgatással, a produkció tökéletesítésére koncentrál. „A mai próbán nem tudtam teljes mértékben átélni a dalt, most elsősorban a különböző kameraállásokra figyeltem. Állókamerákkal és robotkamerákkal is dolgozunk, amelyek szinte sorokra vannak igazítva, ezeket figyelni kell, hogy a fellépésen a televíziónézőkkel is megteremtsem a kontaktot. Még kisebb részletekkel kapcsolatban szükség van egyeztetésre, de a végére nagyon szépen össze fog állni a produkció” — fogalmazott a próba után az énekes.

Freddie szerint a következő, hétfői próbáig csupán apróbb változtatásokat kértek a fényekkel és a vágóképekkel kapcsolatban.

„Nem latolgatjuk az esélyeket, koncentrálunk a mi fellépésünkre, nem foglalkozunk a többi ország produkciójával, úgyis a közönség dönt” — mondta el Freddie, aki pénteken a stockholmi Magyar Házban lép fel, szombaton pedig a Eurovision Village szabadtéri színpadán mutatja be versenydalát, a Pioneert, amellyel megnyerte A Dal 2016 című műsort.

Freddie kedden az első elődöntőben Lidia Isac moldovai énekesnő után lép színpadra. A 18 versenyzőből - akárcsak két nappal később, a második elődöntőből - tízen jutnak a jövő szombati döntő 26-os mezőnyébe.

Freddie-vel együtt öten lesznek a színpadon: rajta kívül három vokalista - a Fool Moon a cappella csapatból Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás -, valamint Baranya Dávid táncos.