Megbocsátok, mert ember vagyok, de feledni nem tudok — 71 évvel ezelőtt hurcolták el a szatmári zsidókat

Kevesen gyűltek össze tegnap délben Szatmárnémetiben, a Várdomb utcai zsinagóga udvarán, hogy egy imával és egy gondolattal emlékezzenek a Szatmárnémetiből és környékéről 71 évvel ezelőtt ,1944. május 19. és június elseje között hat szállítmányban elhurcolt 18 863 zsidó áldozatra. Igaz, egy emberöltőnyi telt el azóta …

„A világ idén, pár héttel ezelőtt ünnepelte a II. világháború befejeződésének 70. évfordulóját — ünnepeltük mi is, de nem felejthetünk ” — mondta Décsei Miklós, a Szatmári Zsidó Hitközség elnöke. „A történelem legszomorúbb napjaira emlékezünk most Szatmáron és azokra az emberekre, akik azért pusztultak el, mert zsidók voltak. Ez volt az egyetlen bűnük.”

Szatmáron már az 1600-as évek elejétől éltek zsidók, az idők folyamán nagyszámú közösséggé fejlődve, hiszen a háború kitörésekor a város lakosságának egyharmadát ők alkották — 71 évvel ezelőtt pedig szinte az egész közösség megsemmisült. „Ami különösen szomorú, az az, hogy a szatmári zsidóság 1944-ben, mondhatni a háború végén vált áldozattá. „Nem feledhetjük, mi történt azokban a napokban. Nem feledhetjük a gettóba való összezsúfolás megaláztatását. Nem feledhetjük azt a megaláztatást, amikor azok a kevesek, akik visszatértek a haláltáborokból, nem találtak már semmit bútoraikból, értékeikből, sőt, az otthonukat, házukat sem találták már. Nem feledhetjük azt a megaláztatást sem, hogy alig hurcolták a gettóba őket, máris megjelentek azok, akik elfoglalták házaikat, otthonaikat — beköltöztek, mintha csak a sajátjuk lett volna… Elképzelni is szinte lehetetlen, mit jelentene ma, ha Szatmár lakosságának egy része, 19 000 ember eltűnne egy éjszaka alatt. Ma már alig vagyunk, alig vannak szatmári zsidók — de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek. 1946 óta minden évben összegyűlünk itt és emlékezünk, s remélem, az utánunk következő generációk is emlékezni fognak, mert a feledés az a második halál. A szatmáriak ne feledjék, nem szabad elfelejteniük: élt itt egy közösség, amely sokat tett a városért. S ha ez a közösség el is tűnt, megsemmisítették, emléküket őrzi a Zsidókorzó, a Princz-ház és számtalan megnevezés is” — fogalmazott Décsei.

Az imát követően a megemlékezők egy-egy gyertyát gyújtottak és egy-egy követ helyeztek el az emlékmű tetején, majd a nagyzsinagóga emeleti részén Danku Pál megnyitotta a Halálmenet Volary felé fotókiállítást. „A világ még mindig nem tud mindent arról, ami akkor, azokban a szörnyű években történt és több évtized telik majd el, amíg a holokauszt minden mozzanata napvilágra kerül.” Egyik ilyen mozzanatnak állít emléket a kiállítás, mely az amerikai hadsereg katonái által készített fényképeken keresztül mutatja be a Volary halálmenetet: több mint 1100 zsidó nőt hajtottak 106 napon át, 890 km-en keresztül Lengyelországból Csehországba — alig páran érkeztek meg.

Szabó Kinga Mária