Az erdélyi származású, de egyéves kora óta Franciaországban élő Judith De Gerando Charpentier egy több mint 12 évvel korábban közölt írás kapcsán kért pontosítást szerkesztőségünktől.

„Hamis az az állítás, hogy — ami engem illet — több mint harminc éve nem érdekel a múltam, a családom múltja, a szülőföldem: Erdély” — írja szerkesztőségünknek megküldött levelében De Gerando Charpentierné Teleki Judith, arra a cikkre reagálva, amely 2001. október 13-án jelent meg a Szatmári Friss Újságban. Több mint 12 éve annak apropóján közölt összeállítást napilapunk, hogy Szatmárpálfalván Teleki Blanka fogságba hurcolásának 150., valamint a kolozsvári De Gerando Leányintézet megalakulásának 120. évfordulója alkalmából a Szatmár-Németi és a Pálfalvi Református Nőszövetség és Presbitérium emlékünnepséget szervezett a szatmárnémeti és a pálfalvi RMDSZ, az Identitas Alapítvány, illetve a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés támogatásával, melynek keretében felavatták Pálfalván a Teleki Blanka és De Gerando Emma-emlékszobát. Az egész oldalas összeállításban a Teleki és a De Gerando családot néhai Ábrám Lídia mutatta be, az írás végén azt a megállapítást téve, hogy a család Párizsba kitelepült leszármazottai „a mostani itteni élet után csöppet sem érdeklődnek…”. Erre érkezett a reakció, az alábbiakban a levélből idézünk: „…pár napja egy budapesti jó barátomtól kaptam egy, az önök újságjában közölt cikket, ami 2001-ben jelent meg Ábrám Lídia neve alatt. (…) Ismertem őt, kétszer találkoztam vele, segítettem (számos fénymásolattal), amikor létrehozta a kis Teleki-emlékszobát. (…) Második látogatásom alkalmával felajánlottuk segítségünket egy alapítvány vagy társaság létrehozására, így könnyebben működhetne, s anyagi támogatást is jelentene a Teleki család szellemi hagyatékának védelmére. Sajnos, ebből nem lett semmi… A Teleki-emlékszoba rommá lett, mert szerintem nem lehet sikeres munkát végezni csak közösen és összefogással, ami a hivatalos támogatást is megkönnyíti. A cikk írója tudta tehát, hogy mi volt a kapcsolatom családom múltjával és Magyarországgal.(…)”

Levélírónk jó néhány cikket is átküldött, ami a magyar-francia kapcsolatok terén végzett szolgálatáról szól: Teleki Emma Párizs közelében élő ükunokája erdélyi körútja során vendégeskedett Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, a ház parkosítását anyagilag is támogatta, de 2002-ben történt utazása során nemcsak Nagybányán járt, hanem eljutott Marosvásárhelyre és Szovátára is. Marosvásárhelyen a Teleki Téka akkori igazgatója és munkatársai nagyon kedvesen fogadták, bemutatták a méltán híres intézményt, és tájékoztatták az ottani munkáról. Nagyrabecsülése jeléül a családi könyvtárból származó két igen értékes régi könyvet — amelyeket Brunszvik Teréz dedikált — a Tékának adományozott. Az ugyancsak ekkor, Szovátán tett látogatása során tudta meg, hogy a Teleki Továbbképző Központban hasznos lenne, ha a házi könyvtárban francia nyelvű kiadványok is lennének, ezért hazatérése után szervezett könyvadományokból sikerült eljuttatnia jó néhány példányt a különféle könyvekből. Ugyancsak hazatérését követően újabb támogatással segítette a Téka épületének felújítását a „fogadj örökbe egy ablakot” címmel szervezett akció keretében. „Ezek a tények nemcsak érdeklődésemet, hanem — erőmhöz mért — konkrét támogatásomat is mutatják szülőhazám, Erdély és az őseim iránt egyaránt” — írja levelében De Gerando Charpentierné Teleki Judith.

Az erdélyi származású, de egyéves kora óta Franciaországban élő De Gerando Charpentierné Teleki Judith harmincéves kitartó és következetes munkája elismeréséül 2008-ban a Magyar Köztársasági Lovagrend kitüntetést vehette át Párizsban a magyar nagykövetségen Szili Katalintól, az Országgyűlés akkori elnökétől.