Nagykároly

Nem ez a végleges forma!

2014.02.26 - 13:34

Hónapok óta zajlik a kastélykert arculatának átalakítása egy HU-RO-s finanszírozású projekt keretében.

Új szökőkút, számos új sétány, új sportpályák s a közvilágítási hálózat kibővítése is szerepel a munkálatok között. Többek között az utak burkolatát is kicserélik, illetve kijavítják. Ezzel kapcsolatban azonban komoly kritikai észrevételek érkeztek a nagykárolyiak részéről. Az új borítás ugyanis törtkőből áll, s ez az anyag igencsak kellemetlenné teheti az sétányokon való közlekedést, főleg nyáron, vékony talpú cipőben, s a babakocsit toló anyukák dolgát sem könnyíti meg ez a fajta burkolat. Kovács Jenő polgármestert kérdeztük: ez a végleges burkolat, vagy esetleg erre még kerül valami? Nagykároly elöljárója elmondta, ő maga is felháborodott, amikor meglátta, mivel borították az utakat a parkban. Számon is kérte mindezt a projekt tervezőjén, akivel hosszas egyeztetés után jutottak csak közös nevezőre: „Már az is komoly vitákat eredményezett, amiért több helyre térkövet tetettünk, mivel a projekt készítői mindenképpen a korhű és a külföldi kastélyokhoz tartozó parksétányok burkolatának mintáját vették alapul. Végül annyit sikerült elérnünk, hogy ezt a törtkő-réteget lekenik még valamivel, s ennek eredménye egy, az aszfalthoz, betonhoz hasonló szerkezetű, de esztétikailag az épülettel és a környezettel harmonizáló borítás lesz. Megnyugtathatok mindenkit: ez nem a végleges forma, és remélem, az eredmény mindenki számára kielégítő lesz majd” — mondta Kovács.