Ritkán telik el olyan hét, hogy valahol ne emlékezzenek valamilyen történelmi eseményre. Így van ez ezekben a napokban is, amikor a huszadik század történelmének egyik nagy katasztrófájára hívják fel a figyelmet a történészek. 1943 januárjában kezdődött a szovjetek doni áttörése. A szovjet hadvezetés 1942 végén több támadó hadműveletet készített elő. Ezek közül a voronyezsi front offenzívája a 2. magyar hadsereg megsemmisítését célozta. A szovjet támadást 1943. január 12-én az urivi hídfőből indított erőszakos harcfelderítés vezette be a IV. hadtest 7. hadosztályának védőszakaszán. A mindmáig vitatott, nagyon sok áldozattal járó, január és március között lejátszódó történelmi eseménysorozatról minden évben úgy emlékeznek meg számtalan helyen mint tanulságról, hogy hasonló esemény soha többé ne történjen meg. Nagy veszteség érte itt a magyarokat. A 2. hadsereg élelmezési létszáma 1943. január 1-jén 194 334 fő volt, míg március 1-jén 100 818 fő, a hiány 93 516 fő. Kórházvonaton 28 044 sebesültet és beteget szállítottak haza, 28 ezer fő fogságba esett, a véres veszteség (elesettek és megfagyottak) 41 792 fő. A zsidó munkaszolgálatosok vesztesége a keleti fronton kb. 25 ezer fő, akik közül kb. 15 ezer fő elhunyt.

Mit tanult ebből az utókor? 1955. május 14-én a Szovjetunió javaslatára megalakult a Varsói Szerződés, ami a közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete volt. A Varsói Szerződés az NSZK újrafelfegyverzése és a Nyugat-európai Unió megalakulása ellenlépéseként jött létre. A Szovjetunió csapatainak a partnerország területén történő állomásoztatásával igyekezett ellensúlyozni a NATO-t, és szorosabban magához vonni a közép- és kelet-európai államokat.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) 29 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a második világháború után, 1949. április 4-én alapítottak Washingtonban. A szervezet célkitűzéseit az észak-atlanti szerződés foglalja magában, amelynek értelmében a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és biztonságának a megőrzése érdekében. Napjainkban a tagországok határain túl is végez békefenntartói feladatokat. Miután 1991-ben a Varsói Szerződés felbomlott, később a közép-kelet-európai országok az Európai Unió tagállamai lettek, hamarosan csatlakoztak a NATO-hoz is. A NATO és a Varsói Szerződés védelmi szövetségekként jöttek létre. Miután a Varsói Szerződés megszűnt, ennek volt tagjai is NATO-tagok lettek, nem tudni, ki, kit, kitől véd meg. A második világháború után függetlenül attól, hogy a kelet-közép-európai országok győztesekként vagy vesztesekként kerültek ki a háborúból, a szocialista tömbbe sorolták őket. Mi történne, ha napjainkban a NATO-n belüli országok között alakulna ki katonai konfliktus, milyen érdekek alapján döntenének a nagyhatalmak, mert arról nem szabad megfeledkezni, hogy mindig a nagyhatalmi érdekeknek megfelelően születnek meg a döntések. Lehet azt mondani, hogy a NATO békefenntartói szerepet tölt be, de túl sok áldozattal, túl sok fegyverhasználattal jár ez a békefenntartás.

Elítéljük azt, ami a két világháború idején történt, de mit teszünk, mit tehetünk azért, hogy béke legyen? Ma már egy ország gazdasági erejét az határozza meg, hogy milyen a hadserege. Ahhoz, hogy egyes országok megőrizzék gazdasági hatalmukat, szükségük van a konfliktusokra, a háborúkra. Ilyen alapon nagyon sok országnak nem érdeke a béke megteremtése, ezentúl is lesznek majd hősök és áldozatok, akikről megemlékezhet az utókor.

Elek György