Nagyot változott a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsapatának a járványügyi besorolása szombat kora reggel, így a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem engedélyezte a Nagyváradi Atlétikai Club elleni Liga 3-as mérkőzés rendezését.
Mint arról beszámoltunk, egy játékos legutóbbi koronavírus-tesztjének az eredménye pozitív lett, ezért ő és családja is azonnal karanténban vonult. A focicsapat keretét ezért csütörtökön ismét tesztelték, de mindegyiknek negatív lett az eredménye, így Ritli Zoltán vezetőedző készíthette tovább a szombati, nagyváradi meccset. Természetesen a FRF-nek is elküldték az eredményeket, viszont a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) csak szóban biztosította a VSK-t arról, hogy játszhatnak szombaton. A FRF orvosi szakbizottsága péntek késő este kérte a VSK-t, hogy kérjék ki a DSP írásos jelentését is, ami szombat reggel el is készült. Itt jött a meglepetés: a járványügyi szakemberek azt írták jelentésükben, hogy fennáll a fertőzés veszélye. Ez elég volt a FRF-nek, hogy törölje a Nagyváradi AC 1910 – Szatmárnémeti VSK mérkőzést, ami egy későbbi időpontban pótolni fognak.
A szatmári legénységnek ez már a második bajnoki meccse, amit halasztanai kellett ebben az idényben: a 3. fordulóban a Váradszentmártoni CSC kért új időpontot VSK elleni idegenbeli találkozójuk rendezésére, ugyanis a keretüket a fertőzés és egy sérülés hullám tizedelt meg. Ezt a meccset vélhetően szerdán pótolnak, mivel a FRF október 13-ra írta ki a találkozó új időpontját. Most viszont a VSK van gondban.
A DSP már beprogramálta a szatmári focicsapat tagjait egy újabb koronavírus-tesztre, amit hétfőn végeznek el. Kedden várhatók az eredmények, amit a VSK továbbítani fog a FRF-nek, és ennek alapján dönt majd a szövetség róla, hogy szerdán megrendezhetik-e a Szatmárnémeti – Váradszentmárton meccset.
A Liga 3 10-es csoportjának ötödik fordulójában egyébként két mérkőzést kellett halasztani a pozitív koronavírus-tesztek miatt. A NAC – VSK találkozó mellett a Zilahi SCM – Nagybányai Minaur találkozót sem rendezték meg most, mivel a máramarosiak keretében sok a fertőzött.
Pesek Attila