Belföld

Nem csak a táblagépek hiányoznak

2020.10.22 - 15:36

A hazai tanintézmények több mint húsz százalékában megváltozott a forgatókönyv a tanévkezdés óta, a hagyományos oktatást felváltotta a hibrid vagy teljesen digitális tanítás, viszont a gyermekek 28 százaléka, az oktatóknak pedig a 43 százaléka nem rendelkezik az online oktatáshoz szükséges eszközökkel, vagy ha igen, azok nem megfelelők.

A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Tömbbel, az Országos Diáktanáccsal és az Országos Szülői Szövetséggel közösen ismét felhívja a figyelmet arra, milyen drámai következményekkel járhat, ha sérül a gyermekek oktatáshoz való joga. Az Országos Statisztikai Intézet előzetes adatai szerint az idei évben 275 ezer 7–17 év közötti, egyébként iskolaköteles gyermek nem vett részt az oktatásban. Az online oktatás hiánya 10 százalékkal magasabb vidéken, mint városon, a legtöbben pedig az óvodások és elemi osztályosok közül maradnak ki a digitális oktatásból — derül ki az október első felében, 2–14. között végzett országos szociológiai felmérés során. 

„A riasztó eredmények azt mutatják, hogy a gyermekek és szülők közel 30 százaléka nem rendelkezik megfelelő eszközökkel az online oktatáshoz, az elmúlt hónapokban így gyermekek százezrei maradtak le erről. Ezt a kudarcot tanulságként kellene kezeljük, melynek két fő következtetése van: olyan intézkedéseket kell meghozni, melyek biztosítják például az internet-hozzáférést, valamint megfelelő ösztöndíjakat, továbbá azt is észre kell vegyük, hogy az iskola soha nem lesz már olyan, mint régebben. Itt a lehetőség a fejlődésre, a dolgok jobbá tételére” — emelte ki Rareş Voicu, az Országos Diáktanács elnöke.

Marius Ovidiu Nistor, a Spiru Haret tanügyi érdekvédelmi tömb elnöke szerint a tavaszi iskolabezárások során bebizonyosodott, hogy a romániai oktatási rendszer nincs felkészülve a digitális oktatásra. „Már áprilisban felhívtuk erre a hatóságok figyelmét, és kértük, hogy tegyenek meg minden lépést azért, hogy az új tanévben ne kelljen ugyanazokkal a problémákkal szembesülni, de mindhiába. Hiába büszkélkedünk jó oktatókkal, ha közben nem támogatjuk a diákokat, nem biztosítunk számukra védőmaszkokat, laptopokat” — tette hozzá a szakszervezeti vezető.

A vizsgálat eredményei

A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet szociális ankétja szerint a tanév eleje óta megváltozott forgatókönyv a gyermekek és szülők közel negyedét (23 százalék), a tanároknak pedig a 14 százalékát érintette negatívan. A felmérés elkészültekor, október első felében ötből egy olyan tanintézetben, ahol hagyományos oktatás zajlott, a diákok osztálylétszáma meghaladta a húsz főt, nem tudták betartani a hatóságok által előírt 1,5 méteres védőtávolságot. Főként a líceumokban okozott ez gondot, a középiskolások 21 százaléka tanul zsúfolt osztályban, ellenben az elemi osztályokban ez az arány jóval alacsonyabb, 7 százalék.

Az oktatóknak a 77 százalékát vonták be abba a döntésbe, mely a tanévkezdés mikéntjére vonatkozott, a szülőknek közel a fele szólhatott ebbe bele, a diákoknak pedig a negyede. A higiéniai szabályok elfogadása és betartása nagyon magas arányú az oktatók körében (93 százalékos), a diákok 81 százaléka szintén elfogadta és betartja ezeket, a szülőknek viszont csak a 69 százaléka. Az elemi oktatásban résztvevők szabálykövetőbbek (84 százalék), mint a középiskolákban (77 százalék).

A szülők fele úgy nyilatkozott, az ő feladata, hogy maszkot és fertőtlenítőszert vásároljon gyermekének, a tanárok között 26 százalék ez az arány — utóbbiak nagy része számára az iskolák, hatóságok biztosítják a maszkot és fertőtlenítőt. Az oktatásban résztvevők 70 százaléka mondta ugyanakkor azt, hogy a maszkviselésre vonatkozó szabályt szigorúan betartják a tanintézetében.

Ami a digitális oktatáshoz szükséges eszközöket illeti, a gyermekek és szüleik 28 százaléka mondta azt, hogy nem rendelkeznek az ehhez szükséges anyagokkal, a tanároknak pedig a 43 százaléka nyilatkozta ugyanezt. A digitális kompetenciák terén is bőven akadnak hiányosságok: a felmérésben részt vevők 28 százaléka nem tudja megfelelően használni az online oktatáshoz szükséges eszközöket. 
A diákok 55 százaléka, a szülőknek a 49 százaléka, az oktatóknak pedig az 59 százaléka érzi magát biztonságban az iskolában, az oktatás minősége ugyanakkor a diákok 46 százaléka, a szülők 45 százaléka és a tanárok 44 százaléka szerint gyengült a járvány előtti időszakhoz képest.

Javaslatok

A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet, a tanügyi érdekvédelem, a diákok és szülők szervezete egy sor javaslattal is előállt. Szerintük minden olyan diákot és pedagógust el kell látni táblagépekkel és laptopokkal, aki nem rendelkezik a távoktatáshoz szükséges eszközökkel, de az iskolákat is el kell látni a hibrid vagy online oktatáshoz szükséges felszerelésekkel. Ingyenes és rugalmas képzési lehetőségeket kell biztosítani az oktatóknak, amelyek felkészítik őket az online oktatásra. Maszkot és fertőtlenítőszert ingyenesen kellene biztosítani minden diáknak és az iskolai személyzetnek. A sérülékeny diákokra jobban oda kell figyelni, a helyi szociális intézményekkel közösen kellene lépéseket tenni azért, hogy ne maradjanak ki az oktatásból. A tanügyi állások kiegészítésére és/vagy a pótlékok megítélésére lenne szükség — teszik még hozzá.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Mi újság?

Komoly hiány van szaktanácsadókból

Második alkalommal tartott versenyvizsgát a Fejlesztési Minisztérium az építkezés biztonságát szolgáló tervezési ellenőrök és építkezési szaktanácsadók engedélyeztetése céljából.
Mi újság?

Víz: amennyi kell, annyi van

Több mint kétszáz romániai településen vezettek be vízfogyasztási korlátozást, folyók, tavak vannak rekordalacsonyra apadva, kiszáradva, nem folyik víz az útszéli artézi kutakból, takarékoskodni kell a csapvízzel.
Belföld

Bloomberg: a pénzügyminiszter szerint a tervezettnél kisebb lehet az idei költségvetési hiány

A pénzügyminiszter a tervezettnél kisebb költségvetési hiányra számít az idei évben.