Majd kinövi, majd elmúlik — érkeznek ilyenkor a tapasztaltabbnak vélt ismerősök bátorításai. Csak az első egy-két-három hónap a nehéz, vigasztalnak. De mi van akkor, ha az imádott apróságunk csak nem akar aludni éjszaka?
Erre a kérdésre keresi a választ és a megoldást a Boldog Scheffler János Központ következő ingyenes előadásán dr. Dénes Ivett magyarországi baba-alvástanácsadó, baba-mama kapcsolati szakértő, aki készségesen válaszol majd a megjelent szülők kérdéseire is. Akárcsak az előző, a baba táplálkozásáról szóló előadás esetében, a szakértő ezúttal is online jelentkezik be, és egy méretes LED-falon lesz majd követhető. Annak érdekében pedig, hogy a szülők az előadóra tudjanak koncentrálni, a csöppségekre a Boldog Scheffler János Központ munkatársai vigyáznak.
Az előadás időpontja augusztus 17-e, kedd délután 6 óra, helyszíne pedig ezúttal is a Boldog Scheffler János Központ (Ştefan cel Mare utca 9. szám) pazarul kialakított, hangulatos, kényelmes és funkcionális udvara. Elkeseredni pedig akkor sem kell, ha netán esősre fordulna az idő, ebben az esetben ugyanis fedett térbe költözik az előadás, amely, amint azt már említettük, ingyenes.
A Nem alszik a baba? Okok, következmények és megoldások című előadás immár a második mozzanata a „Hatékony Szűrési és Prevenciós Programok Fejlesztése és Tesztelése ROHU–450” elnevezésű projektnek, amely az INTERREG V-A Románia–Magyarország 2014–2020 Együttműködési Program 9/a – „az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése” beruházási prioritás keretében, az Irgalmas Rendi Nővérek Egyesülete és a magyarországi, Csongrád- Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó partnerségében valósul meg. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a programban részt vevő két partner társfinanszírozásával életre hívott projekt a daganatos és kardiovaszkuláris megbetegedések szűrését, a korai felismerést, valamint a koraszülött gyermekek fejlődési rendellenességeinek prevencióját tűzte ki céljául.