Vidék

Nem a közlekedésre figyelt vezetés közben

A rendőrség eddig nem közölte, mivel foglalkozott a sofőr és azt sem, milyen gyorsan hajtott (Fotók: Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség)
2022.12.25 - 18:55
Mással volt elfoglalva vezetés közben az a mindössze 19 éves fiatal sofőr, aki szenteste belerohant BMW-jével egy lakóházba Halmiban — a ház egész szerkezete megrongálódott.

A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőséget december 24-én, szombaton 20 óra 30 perc körül értesítették arról, hogy közlekedési baleset történt az 1C országúton, Halmi belterületén — egy autó belerohant egy lakóházba.
A helyszínelés során megállapítást nyert, hogy a BMW-t vezető, 19 éves, nagygércei illetőségű sofőr mással volt elfoglalva vezetés közben, elvesztette uralmát a jármű és a menetirány fölött és becsapódott egy lakóházba, áttörve annak utcafronti falát. 

hirek/2022/december/hal-2-1.jpg

A szobában szerencsére senki nem tartózkodott, de a becsapódás akkora erejű volt, hogy az egész ház szerkezete megrongálódott. Csodával határos módon a fiatal sofőr szinte karcolás nélkül úszta meg a balesetet, 21 éves fiúutasát azonban lábtöréssel szállították a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba.
A sofőrt alkoholtesztnek vetették alá, amelynek eredménye negatív lett.

hirek/2022/december/hal-3-1.jpeg

A rendőrség érdeklődésünkre mindeddig nem nyilatkozott arról, pontosan mi is volt az az egyéb tevékenység, ami elvonta a fiatalember figyelmét a vezetésről (például SMS-t írt vagy facebookozott, kesztyűtartóban kotorászott, netán cigarettára gyújtott), mint ahogy arról sem, milyen  gyorsan  hajtott.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2022/december/hal-4-1.jpeg
hirek/2022/december/hal-5.jpeg