Herczeg Ferenc születésének százötvenedik évfordulója alkalmából emlékülést szervez a LiterArt Egyesület és az Antall József Baráti Társaság, melynek vendégelőadója Takaró Mihály magyarországi irodalomtörténész lesz, a „száműzött” magyar irodalom kutatója.

Takaró Mihály irodalomtörténész, költő, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, valamint a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanára egy sor titulus, tisztség birtokosa, ezek közül említhető: a Magyar Reformátusok Világszövetségének főtitkára, a magyar nyelv és irodalom országos tantárgygondozója, a magyar irodalom OKTV bizottságának ügyvezető elnöke, református iskolaügyi főtanácsos, a Református Zsinat Elnökségi Tanácsának tagja, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi elnöke. Az alábbiakban a magyar irodalom időszerű kérdéseiről kérdeztük, abból az alkalomból, hogy rövidesen Szatmárnémetiben fog előadást tartani.

— Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy milyen mértékben bukott meg a kommunizmus: milyen mértékben buktak meg vele értékek is, és melyek azok a negatívumok, amelyek megmaradtak. Azt viszont láthatjuk, hogy a száműzött magyar irodalom jelentős része még mindig száműzetésben van: íróasztalfiókokban, könyvtárak rejtett zugaiban stb. Van-e remény arra, hogy a száműzött magyar irodalom újra az olvasók elé, jobb esetben a tankönyvekbe kerüljön?

— Ma úgy látom, hogy sokkal nehezebb és hosszabb folyamat lesz helyreállítani a korszak kánonjának VALÓDI arányait, mint ahogy gondoltuk és reméltük 2010 után. Megszületett ugyanis az új Nemzeti Alaptanterv (NAT), és alig történt változás ebben a tekintetben benne. Sajnos, vajúdtak a hegyek, és szültek egy egeret... Az új tanterv is egyoldalú, Nyugat-centrikus, és ez már igazán nagy baj. A magyar irodalmi kánont összeállító bizottság gyenge munkát végzett. Ez eredhet információhiányból is, s ha ez így van, akkor súlyos szakmai hiba történt. De szerintem nem erről van szó. Hanem arról, hogy továbbra is érvényes a már lassan hetven éve tartó nézetdiktatúra és ízlésterror, csak sokkal kifinomultabb formában, mint régen. Aki valóban ismeri a korszak irodalmát, az egyszerűen nem állíthat össze ilyen kánont, hacsak… de ezt a mondatot fejezze be mindenki tetszése, ízlése és világlátása szerint, szabadon. Jellemző módon EGYETLEN nyílt vitára sem volt lehetőség a téma kapcsán, pedig a rádió és a televízió nyilvánossága előtt kértem az illetékeseket erre.

— Legtöbb esetben politikai kritériumok alapján kerülnek személyek olyan magas pozíciókba, ahol eldől az, hogy mi az érték, kik azok a költők, írók, akik bekerülnek a tantervekbe, és ez az állapot szívósan tartja magát. Hogyan lehetne ezt fékezni, megakadályozni, hogy a magyar fiatalok és a magyar olvasóközönség megismerhesse a teljes magyar irodalmat, és egy minél teljesebb tudás alapján alakuljon ki az értékrendje?

— A mai kor lehetőséget nyújt arra, hogy ezek a szerzők és legjobb műveik eljussanak az olvasóhoz. Ehhez persze arra volna szükség, hogy a kiadók, de főleg a könyvterjesztők is akarják ezt! Ma nem ez a helyzet. A mai könyvterjesztés nagy része nem olyan kezekben van, akiknek ez volna az érdekük. Sőt, azt látjuk, hogy terjed a silány álirodalom. Nem azért, mert erre van csak igény, hanem azért, mert erre hoznak létre mesterségesen igényt.

A másik akadály az Akadémia. Nemrég olyan konferenciát szerveztek neve alatt, amely arról szólt, hogy miért gyenge és tanításra alkalmatlan író pl. Nyirő József vagy Wass Albert… Szánalmas kísérlet ez az idő megállítására és az épp általuk kialakított hamis, torz és csonka kánon védelmére. Kultúrharc ez már a javából. Egyik oldalon a kozmopolita, liberális(?), álnemzeti vagy egyenesen nemzetellenes erők, a másik oldalon a hiteles magyar múltat bemutatni szándékozók, az új, nemzeti és keresztény értékekre építeni akarók állnak. Tudomásul kell vennünk, hogy szerencsétlen sorsú népként nekünk a jelen építése mellett a múltunkat is, hiteles és igaz magyar múltunkat is fel kell építenünk nemzetünk új generációi tudatában. Mert aki nem ismeri a valódi és teljes magyar múltat, az nem érti, nem értheti a jelent, ezért nem is tudhat értelmes jövőt építeni. Hatalmas tehát a tét.

— A nemzeti érzés erősítésében és életben tartásában mindig nagy szerepet vállaltak az írók, költők, művészek. Mennyire jellemző ez a mai irodalomra, a jelenkori művészetre? Ön szerint kell-e egységes irodalom, mitől sokszínű az irodalom, és mi az, amit nem lehet irodalomnak nevezni?

— A mai magyar irodalom lesújtó állapotban van. Hisz a rendszerváltás csak rontott azon a helyzeten, amiben az ún. nemzeti írok voltak a kádárizmus idején. Túlnyomórészt csak olyan írók kaptak hazai és nemzetközi elismerést, akik műveikben egyáltalán nem foglalkoznak nemzeti sorskérdésekkel, sőt, kirívóan magyarellenes, provokáló műveiket Kossuth- és egyéb díjakkal jutalmazták a baloldali kormányok. Pedig természetesen ma is van valódi magyar irodalom. Nagy Gáspár, Jókai Anna, Vári Fábián László, Tari István és még számosan mások érdemelnék meg azokat a kánoni helyeket, melyeket az új NAT-ban az előbb említettek töltenek be. Természetesen nincs egységes irodalom, baj is volna, ha lenne. A valóságot nem egyformán látjuk, és ez jó, termékenyítő. A baj az, hogy az értékelvű, üzenetközpontú irodalomfelfogást felváltja az olvasó teljes lenézése és az irodalmi mű egyszerű művészi szöveggé degradálása. Szerencse, hogy az olvasók széles rétegének ma sem kell ez az irodalom.

— Ön részt fog venni Szatmárnémetiben egy irodalmi tanácskozáson, amit Herczeg Ferenc születésének évfordulója alkalmából szerveznek. Mit üzen Herczeg Ferenc a mai olvasónak, melyek az ő ma is időszerű gondolatai?

— Herczeg 1911-ben egy újságírói kérdésre válaszolva kifejtette nézeteit az irodalmi mű céljáról és funkcióiról. Szerinte nem műalkotás az, melyben nem fedezhető fel tudatos írói szándék a mű üzenetére vonatkozóan. Herczeg legjelentősebb műveiben valódi nemzeti sorskérdésekről ír. Minden művében érződik az író mint közvélemény-formáló tényező nemzeti és közéleti felelőssége. A világot, benne saját korát és nemzetét sohasem semlegesen, de mindvégig elfogulatlanul nézte és láttatta. Kipróbált erkölcsi értékrendet közvetít minden művében. Ha ma élne, bizonyosan a mai magyar valóság foglalkoztatná, szemben jelenünk sekélyes, a közéletiséget megvető, lenéző, elitista, öncélú, csak a szakmának alkotó, úgynevezett „Magas Irodalmat” közvetítőkkel. Itt az ideje, hogy elkezdődjön egy új korszak nemzeti irodalmunkban.

 Elek György