Mint arról pár nappal korábban beszámoltunk, 18 — köztük nyolc szatmári — csapat mérte össze tudását a Bolyai Matematika Csapatverseny országos írásbeli döntőjében, amelynek, akárcsak a körzeti megmérettetésnek, a Mircea Eliade Általános Iskola adott otthont. „Négy körzetbe tömörülve versenyeztek az erdélyi diákok az írásbeli országos döntőben: Bihar-Szatmár, Kolozs-Szilágy, Kovászna és Hargita megyében a múlt pénteken. Bihar és Szatmár megye 18 négyfős döntős csapata a Mircea Eliade Általános Iskolában vett részt a megmérettetésen, 8 csapat képviselte Szatmár megyét. A csapatok a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkeztek, valamint a Mircea Eliade Általános Iskolából is volt egy döntős csapat.
Nagyon szép eredményekkel büszkélkedhet Szatmár megye, hiszen a december 3-i, Budapesten megrendezésre kerülő szóbeli döntőbe két csapat is meghívást kapott, mégpedig az ötödik osztályosok közül a Nekemnyolc csapata: Kodra Mátyás, Burcus Alexandra- Helga, Szabó Dávid- István, Kovács-Kuruc András-Szilárd, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, felkészítőjük Koczinger Éva, valamint a hatodik osztályosok közül a Matemágusok csapata: Lőkös Ákos Bence, Mihály Ármin, Szabó Erik, Vigh Lénárd, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, felkészítőjük Tempfli Gabriella. Ők hamarosan átvehetik megérdemelt ajándékcsomagjaikat. Köszönet illeti ezért a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséget, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetet, az Autonetet, akik támogatják, jutalmazzák a tehetségeket.
A szép eredmények sora azonban ennyivel nem zárult, hiszen a legkisebb versenyzők, a harmadik osztályosok közül Szatmár megye elnyerte a 2., 3. és 6. díjat is. Mindhárom csapat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából van, felkészítőjük Reich Annamária: második díjban részesült a Számuralók csapata (Berecz Hunor Csongor, Szilágyi Zoé Csenge, Ilie Dávid Ármin, Ozsváth Heléna Lara); harmadik díjban az Észpörgetők csapata (Orosz Máté, Harkácsi Albert, Pénzes Kristóf, From Áron), hatodik díjban pedig a Was csapat (Nagy András, Lajtos Ákos, Stângeran Milán József, Wekker Erik).
A nyolcadik osztályos csapatok közül kiemelkedő, harmadik helyezést ért el a Lámák csapata (Dénes Máté Gergő, Nagy Hanna, Gábor Abigél szintén a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, Tempfli Gabriella tanítványai).” — számolt be örömmel hírportálunknak Gábrus Andrea tanítónő, és versenyszervező.
Szabó Kinga Mária