Az RMDSZ sikerével ért véget csütörtök este a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett négycsapatos focitorna, a mások helyen a Sajtó FC, a harmadikon a szabolcsiak, a negyediken pedig a református papok alakulata végzett, utóbbi kettő beugróként.
Először rendeztek a négy csapat részvételével kispályás focitornát a Partiumi Magyar napok keretében, korábban csak az RMDSZ csapata és a magyar média munkatársai csaptak össze, most azonban bővült a mezőny. A szervezők a nemzeti összetartozás erősítése jegyében meghívták a Magyar Országgyűlés csapatát valamint a beregszásziakat is, ám az élet közbeszólt. Az anyaországiak halaszthatatlan a parlamenti elfoglaltságaik miatt nem tudtak eljönni, Kárpátalja képviselői pedig szomorú esemény miatt maradtak távol, ugyanis a kelet-ukrajnai harcokban elesett két beregszászi katonát gyászoltak. Az Országgyűlés csapata neve alatt így a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett önkormányzati tisztségviselők léptek pályára, kiegészülve Simon Levente kökényesdi polgármesterrel és a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetőjével, Magyar Lóránddal. A beregszásziak helyét a református papok alakulata vette át, menet közben náluk is beállt egy légiós, az RMDSZ kapusát, Varga Sándor színművészt a magyarországiak elleni meccsre kölcsönadták a szűk kerettel rendelkező lelkészeknek.
Ami a kisebb esőzésekkel tarkított torna lefolyását illeti, a papírforma az RMDSZ sikerét ígérte, és ez végül be is vált, habár a légiósokkal kiegészült sajtósok megszorongatták a jóval nagyobb kispályás rutinnal rendelkező játékosokból álló csapatot. Az alkalmilag néha-néha összeálló sajtósok egy történelmi győzelmet is arattak és végül jobb gólaránnyal a második helyen végeztek a magyarországiak előtt.
A torna végén Kereskényi Gábor képviselő, városi RMDSZ-elnök díjazta a csapatokat, de röviden szólt a jelenlévőkhöz többek között Erdei D. István képviselő és Pataki Csaba szenátor is, akik a csapatokkal együtt részt vettek a harmadik félidő eseményein is. Ennek fő száma a Szilágyi Levente irányításával készült bográcsgulyás volt, amit aztán le is lehetett öblíteni különböző nedűkkel, ami nemj is ártott az estére erősen lehűlt időben.
Eredmények
RMDSZ–Református Papok 11-1
Sajtó FC–Magyar Országgyűlés 2-2
Sajtó FC–Református Papok 5-1
RMDSZ–Magyar Országgyűlés 4-1
Magyar Országgyűlés–Papok 5-1
RMDSZ–Sajtó FC 1-0.
A torna végeredménye
1. RMDSZ 9 (16-2), 2. Sajtó FC 4 (7-4), 3. Magyar Országgyűlés 4 (8-7), 4. Református Papok 0 (3-21).
RMDSZ: Vincze Sándor, Papp Tibor, Kacsó Zoltán, Tepfenhart Adalbert, Kibédi Albert, Varga Sándor, Balázsi István, Muresán István, Szabó Lajos.
Sajtó FC: Kocsis Zoltán, Romász János, Megyeri Tamás Róbert, Bajnai Botond, Csajkos Szabolcs, Csajkos Márton, Kallós Zoltán, Kallós Zsolt, Schwartzkopf Róbert.
Református Papok: Ilonczai Zsombor, Rácz Ervin, Kiss József, Jobb Domokos, Tolnai János, Elek Arnold, Király Lajos.
Romász János