Belföld

Nehezen barátkoznak meg az oktatásban a digitalizációval

A digitalizáció adta előnyöket is meg kellene tartani az oktatási rendszerben / Fotó: MTI
2021.03.30 - 16:00

A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók 66 százaléka nem akart/nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy gyermeke használt-e külső segítséget az online oktatás során megtartott vizsgák alatt. Erre a kérdésre azonban 30 százalék határozott nemmel, 4 százalék pedig igennel válaszolt. Érdekességként említhető meg, hogy a válaszadók 40 százaléka nem támogatja a jelenlegi meditációs rendszert sem. A különórák rendszerével a válaszadók egyötöde elégedett, míg kétötöde nem tudja, mit is gondoljon erről az oktatási tradícióról, számol be az edupedu.ro.

A válaszadók 61 százaléka korrekt intézkedésnek nevezte a tanügyminisztérium azon határozatát, hogy a második félévtől kezdődően visszatérhettek a diákok az iskolákba, óvodákba. Itt azonban a közvélemény-kutatók megjegyzik, hogy a felmérést azt megelőzően készítették — március 17. és 27. között —, hogy Sorin Cîmpeanu bejelentette volna a tavaszi vakáció meghosszabbítását. A válaszadók 41 százaléka úgy véli, hogy az oktatási rendszer a világjárvány lecsengését követően is meg kellene tartson egy részt a digitális komponensből.
Arra a kérdésre, hogy a vizsgákat az iskolákban számítógépen vagy a klasszikus papír-írószer módszerrel kellene-e megtartani, 57 százalék azt válaszolta, hogy a továbbiakban is a klasszikus módon kellene ezen felméréseket megejteni, míg a válaszadók 22 százaléka úgy ítélte meg, hogy az iskolában számítógép segítségével kellene lebonyolítani a megmérettetéseket.

Ami a pedagógusok felkészítését illeti, a válaszadók 46 százaléka úgy véli, hogy a jövőben kötelező módon az egyetemen fel kell készíteni a hallgatókat a digitális oktatásra, 27 százalék úgy gondolja, hogy opcionálisan kellene a digitális oktatást megtanulniuk a pedagógusoknak, míg 13 százalék nem támogatja az oktatók digitális oktatásra való felkészítését.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Új horizont a házi feladatok világában

Nyűg a házi feladat amióta kitalálták, ennek ellenszerét kereste egy Erasmus+ programba bekapcsolódva a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata. Az eredmény minden tanár és minden diák számára elérhető, térítésmentesen.
Szatmár megye

Kezdődik a tavaszi vakáció!

A 2023/2024-es tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik és május 8-ig tart a tavaszi szünidő az iskolákban.