Szatmárnémeti

„Nehéz” lesz az iskolatáska

2014.09.04 - 10:09

Az iskolakezdést megelőző napok nem csak a vakáció végét sajnáló diákok, hanem szüleik számára is zsúfolt időszakot jelentenek. A bevásárlási roham a tanévkezdés előtti néhány napban kezdődik.

 

A megyeközpont nagy piacát végigjárva a tanszerárusoktól megtudtuk, hogy sokan érdeklődve nézik végig a kínálatot, vannak, akik már iskolatáskát, tanszereket is vásároltak. A roham azonban csak a tanévkezdés előtti napokban kezdődik, hiszen minden szülő igyekszik csemetéjét ellátni a legszükségesebb taneszközökkel már az első napon. Ami a kínálatot illeti, elmondhatjuk, hogy idén is az ár a minőségi mutatók függvényében emelkedik, minél jobb és „menőbb“, színesebb a tanszer, annál drágább.

Új tanév, új iskolatáska, amelyek árai igen változóak: a piacon már 30 lejért is be lehet szerezni egyet, a boltokban pedig ezek árai elérhetik a 150–200 lejt is, sőt 300 lejes táskát is kínálnak az igényes, bő pénztárcájúak számára.

A tolltartók ára is igencsak széles skálán mozog: a legolcsóbbak, szintén a piacokon, 8–10,5 lej közöttiek, de a teljesen felszereltek ára 20–35 lej. „A kicsiknek inkább a teljesen felszerelt tolltartók közül választanak a szülők, ezekben a ceruzától a tollig és a radírig minden van, a nagyobbak azonban már maguk töltik fel ezeket, ők az üres tolltartókat keresik” — magyarázta lapunknak az eladó hölgy.

Tollak 2 és 40 lej, ceruzák 1 lej, hegyezők 1-2 és 4,5 lej, radír 1 lej és 2,5 lej, színes ceruza öttől 25 lejig, vízfesték 2,5 lej és 25 lej, rajztömb 2 és 8 lej közötti árban kaphatók. Elengedhetetlen a füzetvásárlás is, amelyből ráadásul több is kellhet, ezek ára 1 lej 50 baninál kezdődik, amennyiben spirál fűzöttet vásárolnánk, még ennél is drágább. A füzetekre ugye borító is illik, ezeket 1 és 3,5 lejes áron lehet beszerezni, a kicsiknek gyurmát is kell vásárolni, ennek ára 3 és 7 lej között mozog, egy mértani szettet pedig 1,5, vagy akár 22 lejért lehet beszerezni.

 

Cipő, ruha is kell

 

Az iskolakezdés azonban nem csak a tanszervásárlást jelenti, hiszen a gyermeket fel is kell öltöztetni, és a testnevelésórákra is új sportruha, sportcipő kell. Ugyan a tanszercsomag ára jó esetben, spórolósan 150–200 lej, amennyiben drágábbakat vásárolunk, 300 lej körül mozog, de akár kétszeresére is emelheti a költségeket a ruha- és cipővásárlás.

A 22014/2015-ös tanév szeptember 15-én, hétfőn kezdődik, az iskolatáska pedig idén is „nehéz” lesz, főleg a szerényebb pénztárcájú szülőknek.

 

Bumbuluţ Krisztina