Sport

Nehéz falat volt a fogarasi csapat

2015.03.21 - 17:53

Két góllal verte szombaton a Both Katalin Sportteremben a vendég Fogarasi HCM csapatát a vendéglátó VSK, amely őrzi a második helyét, de május végére játékosok nélkül maradhat.

Tartja magát a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata az A–osztály B–csoportjának a második helyén, miután szombaton a Fogarasi HCM elleni hazai bajnokin is nyerni tudott a legénység. Ezúttal viszont harcolni kellett az utolsó pillanatig, ugyanis a Brassó megyei vendégek „vásárra vitték a bőrüket” a szombati találkozón, és akár a győzelem vagy pontszerzés is meglehetett volna nekik. Az első félidőben végig főlényben játszott a Fogaras, a 22. percbe már négy góllal vezettek (5–9), amikor Nicolae Istrate vezetőedző végre időt kért. Mindkét csapatnak jót tett ez a pihenő, ugyanis a hátra levő nyolc percben majdnem annyi gól született, mint addig a meccsen. Ennek elsősorban a maroknyi szatmári közönség és a VSK örülhetett, ugyanis hamar sikerült felzárkózni 8–9-re, majd a szünetig ki is egyenlítettek a legények (12–12). A második félidőben már „másik” VSK állt fel a Fogarassal szemben. A pontosabb támadások és erőszakosabb védekezés során már a hazaiak kezében volt a meccs, végig két–három góllal vezettek, a végén pedig 29–27-es szatmári sikert mutatott az eredményjelző tábla.

„Nagyon erős volt az ellenfél, hiszen keretében több rutinos játékos is szerepel. Nekünk sem ment olyan jól a játék. De szerencsére vagyunk annyira jó csapat, hogy így is tudjunk nyerni” – mondta Istrate, aki szombaton legénységével Segesvárra utazik a HCM elleni találkozóra.

A bajnokság vége egyébként vészesen közeledik és a játékoskeret felének már május közepén lejár a szerződése a VSK-val. Valeriu Neagu klubelnök egyelőre nem áll szóba a játékosokkal egy esetleges hosszabbítás ügyében, habár az idény május végéig tart, de a VSK még ráhúz két hetet, ugyanis júniusban következik Bukarestben a rájátszás. Ha ennyire foglalkoztatja Neagut a csapat sorsa, akkor a VSK lehet el sem tud utazni a fővárosba, mert nem lesznek játékosai.

Férfi kézilabda, A–osztály, B–csoport, 19. forduló

Szatmárnémeti VSK – Fogarasi HCM 29–27 (12–12).

VSK: Cioroiu, Pogyină – Ungar, Morar 5 gól, Oláh 9, Mureşan 6, Udriştioiu 2, Clipea 2, Pop 2, Mateş 3.

További eredmények

Segesvári Naţional – Tordai Potaissa II 49–42 (21–21)

Kolozsvári CSU - Nagyszebeni HC 33–22 (15–11)

Resicabányai Adrian Petrea HC – Nagybányai Academia de Handbal Minaur 42–24 (21–9)

Nagyváradi VSK – Segesvári HCM 43–32 (23–10).

A Brassói Rom Cri – Temesvári CSU Poli és a U Craiova – Gyulafehérvári CSU mérkőzések eredményét még nem közölte a román szövetség.

Fotó: CSM Satu Mare