Szatmárnémeti

Negyvenmillió forintra pályáznak a fiatalok

2013.11.11 - 11:00

Bihar és Hajdú-Bihar megye ifjúsági szervezetei között hosszú ideje kiemelkedően jó a kapcsolat, többször is valósítottak meg határon átnyúló együttműködési projekteket. Az elmúlt időszak ifjúsági rendezvényei során azonban lehetőségük volt az anyaországiaknak Szatmár megyébe is ellátogatni, s ezeknek a tartalmas, közösségépítő tevékenységeknek köszönhető, hogy a kétoldalú kapcsolat immár háromoldalúvá vált, hiszen megyénket is az ifjúsági együttműködés részévé tették. E kapcsolat révén az elmúlt hétvégén a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szövetség (NAMISZ) és a Hajdúsági Fiatalokért Kulturális Egyesület (HAFKE) mellett a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács (SZÁMIT) is képviseltette magát azon a tervezői megbeszélésen, amely azt a célt szolgálta, hogy a három megyében működő ifjúsági szervezetek között megerősödjenek a kapcsolatok. Ugyanakkor a három szervezet lehetőséget kíván biztosítani a megyéikben élő fiatalok számára — rendezvények, képzések és tanulmányi kirándulások révén — arra, hogy a határ menti megyék ismét egyetlen régiót alkossanak, ahogyan az a történelem során korábban megvolt.

A megbeszélésen a magyarországi pályázati lehetőségekről tudhattak meg többet az erdélyi résztvevők. A Nemzeti Együttműködési Alap elsősorban a Kárpát-medencében kifejtett civil társadalmi aktivitás megszervezésére, fejlesztésére és megvalósítására nyújt támogatást. Ezen belül összesen tizenhét rendezvény támogatására fog a három megye — a magyarországi főpályázók és a romániai partnerek — pályázni, összesen csaknem 34 millió forint összértékben. A másik támogatási forrás a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett támogatás, amelynek keretében hat további projekt finanszírozása valósul meg Bihar és Szatmár megyékben, összességében több mint 5 millió forintos maximálisan megszerezhető támogatás révén.