Sport

Negyvenhét kölcseys az első sportolimpián

2015.10.16 - 17:19

Szombaton 9 órakor rendezik az I. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia hivatalos megnyitóját Kolozsvár főterén. A jelenlevő mintegy 450 diák között felsorakozik a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 47 tanulója is, akik 11 versenyszámban érdekeltek.

Szombaton kezdődik Kolozsváron az első Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia. A rendezvény keretében 27 erdélyi magyar középiskola diákjai mérik össze tudásukat öt sportág 16 versenyszámában. Az atlétika, labdarúgás, kézilabda, kosárlabda és röplabda versenyekre mintegy 450 diákot és ötven tanár érkezett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kezelésében levő Iuliu Hațieganu sportparkba.

A rendezvény fővédnöke Károlyi Béla, a kolozsvári származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő világhírű tornaedző, az USA nemzeti tornacsapatának a vezetője, az ötszörös olimpiai bajnok Nadia Comăneci egykori mestere.

„A társadalom, amelyben élünk, nem csak ma fontos. Nekünk tennünk kell azért, hogy gyermekeink, unokáink is egy egészséges társadalomba szülessenek bele, a mi feladatunk a stafétát úgy átadni, hogy az erdélyi magyar közösség évek múltán se felejtse: csakis ép testben ép a lélek” – hangzott el az I. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia sajtótájékoztatóján, október 6-án.

„Az RMDSZ a politikai képviseleten túl mindig is hangsúlyosan foglalkozott a társadalmi kérdésekkel, amely fejezethez hozzátartozik a sport népszerűsítése, az erdélyi magyar gyermekek egészséges életmódra való nevelése, a tehetséges diákok támogatása, a pedagógusok közötti együttműködés közvetlenebbé tétele is. Tíz évvel ezelőtt, az első Erdélyi Kupa szervezésekor ezen értékek nyomatékosítására vállalkoztunk” — hangsúlyozta Bodor László ügyvezető alelnök, rámutatva: a Szövetség feladatának tekinti tehát a fenntartható fejlődés megalapozását, az egészséges erdélyi magyar társadalom átörökítését.

A torna főszervezője, Grabán Zsolt elmondta, az I. Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiának szintén célja a hagyományteremtés, több tekintetben is támaszkodik az Erdélyi Kupa tapasztalataira. „Tíz év alatt a rendezvény túlnőtte eredetileg meghatározott kereteit, ezért volt szükség valami újra, de mégis hasonlóra. Céljaink között továbbra is előkelő helyen szerepel a fiatalok egészséges életmódra való nevelése, de teszünk azért is, hogy a diákok megkedveljék a rendszeres mozgást, lássák az aktív életmód előnyeit, tudatosítsák ennek hasznát” – fogalmazott.

A sportolimpiát az RMDSZ szervezi, partnerségben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ), a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozásával (TTOT) és a BBTE Testnevelés és Sport karával partnerségben. Az esemény médiapartnere a Szatmári Friss Újság.

Szatmárnémetiből a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 47 fős diákküldöttséggel utazott Kolozsvárra, ahol női és férfi röplabda-, fiú labdarúgó-, a női kosárlabdacsapatai mérkőznek, továbbá hét diák atlétikai versenyszámokban áll rajthoz. Utóbbiak a következő versenyszámokban érdekeltek: női 80 méter, 4x100 m vegyes váltó, női, férfi távolugrás, férfi 100 m, férfi 1000 m, női 800 m.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium sportolói

Ács Emőke, Asztalos Arlet, Bálint Dávid, Bartha Roland, Bauer Nóra, Bene Zoltán, Bențe Tamás, Büti Alexandra, Csomay Dorottya, Csorvási Dávid, Dubován Viktor, Fehér Benjamin, Feier Benjamin, Filip Rebeka, Fógel Péter, Fülep Ábel, Gnandt Gréta, Imre Karola, Juhász Gergő, Kállai Eszter, Karikás Tamara, Kőrösi Gergő, Köves Fanni, Linzenbold Vanessa, Lovas Dalma, Mike Dávid, Musta Patrick, Paku Fazekas Ádám, Pop Dávid, Pop Evelyn Mónika, Poszet Dániel, Révai Réka, Sámi Réka, Sándor Zsófia, Santai Szabolcs, Sárándi Attila, Simon Norbert, Sipos Yvett, Stefănucz Dávid, Szendrei Pál Brayen, Tamás Dávid, Tempfli Péter, Tóth Johanna, Vajnay Dorottya, Varga Edina, Varga Előd, Varga Erik.

Program

Szombat: 9.00–10.30 Ünnepélyes megnyitó (Kolozsvár Főtere)

Iuliu Haţieganu (Babeş) Park: 11.00–13.30: atlétika előselejtezők és döntők, ezt követően díjazás (atlétika pálya); 11.00–22.00: labdarúgás csoportmérkőzések (műfüves futballpálya).

Új sportcsarnok – B terem: 13.00–19.00: kosárlabda – női és férfi csoportmérkőzések.

Vasárnap, Iuliu Haţieganu Park: 8.00–19.00: kézilabda – női és férfi körmérkőzések, majd díjazás a női mezőnyben (Gheorghe Roman terem). 9.00–18.40: röplabda – női és férfi kőrmérkőzések és ezt követően díjazás (Vasile Geleriu terem). 8.00–18.00: labdarúgás csoportmérkőzések és döntők, ezt követően díjazás (műfüves futballpálya).

Horia Demian sportcsarnok: 10.00–19.00: kosárlabda – női és férfi csoportmérkőzések.

Új sportcsarnok – B terem: 10.00–13.00: kosárlabda – női csoportmérkőzések.

Hétfő, október 19., Horia Demian sportcsarnok: 9.00–17.00: kosárlabda – női és férfi elődöntők, döntők, ezt követően díjazás.

Iuliu Haţieganu Park: 8.00–10.00: kézilabda – férfi körmérkőzések, ezt követően díjazás (Gheorghe Roman terem).

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát (a legfrissebb információkat mindig a www.sportolimpia.ro honlapon közölik).

Fotó: maszol.ro