A járványhelyzetre való tekintettel a tanügyminisztérium úgy határozott, hogy a 2020/21-es tanévben felfüggeszti a tantárgyolimpiákat és -versenyeket, ezért a Romániai Matematika Tudományok Társaság (RMTT) igazgatótanácsa úgy döntött, hogy megszervezi a matematikaolimpiát Gazeta Matematică Olimpia néven, az 1902-ben megrendezett első iskolai matematikavetélkedő, a Gazeta Matematică Verseny emlékére.
A négyfordulós tantárgyverseny első fordulóját, azaz az iskolai szakaszt február 27-én rendezik meg a felkészítő tanárok segítségével, az RMTT szatmári fiókszervezetének irányításával — tájékoztatta lapunkat Cziprok András, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium matematikatanára. A verseny online térben zajlik, minden diáknak két óra áll majd a rendelkezésére, hogy megoldja a 20 kérdésből álló rácstesztet. A kérdések 30%-a olyan feladat, mely a Gazeta Matematică matematikai lap 2020-as évfolyamának utolsó négy számában (9–12) jelent meg. A teszteket az RMTT szatmári fiókszervezete által kinevezett bizottság állítja össze az V–XII. osztályok diákjainak. A továbbjutáshoz a maximális pontszám legalább 75%-át kell teljesíteniük a versenyzőknek. A diákok otthonról jelentkeznek be a verseny honlapjára, és kapják meg a teszteket.
A második fordulóra március 20-án kerül sor, míg a harmadik fordulót (országos szakasz) április közepe táján rendezik meg. A negyedik fordulóba az ország legjobbjai jutnak tovább, a versenyző diákok minden fordulóban megkapják a feladatokat anyanyelven is.
Az első fordulóban több száz diák részvételére számít az RMTT szatmári fiókszervezete.