Vidék

Négyes ütközés Avasújvárosban

(Fotó: Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség)
2024.04.03 - 10:33
Súlyosabb személyi sérülés szerecsére nem történt, viszont jelentős anyagi kár keletkezett, amikor négy autó ütközött Avasújváros külterületén, a focipálya közelében.

Szerdán kora délelőtt, nem sokkal 9 óra után riasztották a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőséget, mert négy autó ütközött Avasújváros külterületén, a futballpálya közelében.
Az már a bejelentés pillanatában tisztázódott, hogy szerencsére senki nem rekedt a járművek roncsaiban, ennek ellenére a helyszínre sietett egy intenzív terápiás rohammentő, valamint a megyei mentőszolgálat egyik autója is, és az avasfelsőfalui lánglovagok egy habbal-vízzel oltó kocsival.

A baleset pontos körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van — úgy tűnik, a sorban az első autó be akart kanyarodni a focipálya melletti autószerelő műhelyhez, a háta mögött érkezők ezért lassítottak, kivéve a balesetben érintett utolsó gépkocsit, amelyet egy 39 éves, avasújfalui férfi vezetett, s aki telibe nekirohant a harmadiknak, és működésbe lépett a biliárdgolyó-effektus. Az ütközésben a leginkább összetört, sorban a harmadik autó 48 éves sofőrje, valamint két, 29 és 36 éves utasa sérült meg.

hirek/2024/aprilis/baleset2.jpg

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!