Lemaradtak a dobogóról a szatmárnémeti csapatok a magyar középiskolák kosárlabda-bajnokságának gyergyószentmiklósi országos döntőjében.
A fiúk nyolccsapatos mezőnyében a Kölcsey Ferenc Főgimnázium együttese két győzelemmel és egy vereséggel lépett a legjobb négy közé, azonban az elődöntőben a házigazda Salamon Ernő Gimnázium az utolsó másodpercekben nyerte meg a mérkőzést. A bronzmeccsen Filip Zoltán testnevelő tanár legényei ugyanazzal a csapattal kellett megmérkőzzenek, akik verték őket a csoporttalálkozón: a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum ezúttal is verte a szatmáriakat, így a Kölcsey Ferenc a negyedik helyen zárt. A kölcseys, 11. A osztályos Paulik Mátét egyébként beválasztották a torna legjobb ötösébe.
A lányok megmérettetésén a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákcsapata (testnevelő tanár: Görbe Éva) a hatodik helyen zártak.
Filip Zoltán lapunknak elmondta, ezek az eredmények figyelemre méltóak, mivel mindkét szatmári együttes csak amatőr játékosokkal jelent meg a tornán. „Minden évben szóba kerül, hogy az igazolt kosarasok ne kapjanak játéklehetőséget ezen a tornán. Sajnos ez még nincs a szabályzatba rögzítve, így nyilván azok a csapatok vannak előnybe, ahol profi kosarasok is kerettagok” – panaszolt a pedagógus.