Horvátország, Svájc, Olaszország és Spanyolország is várja idén a Szatmári Római Katolikus Püspökség által szervezett zarándoklatok résztvevőit. Az első út május végén indul.
A Szatmári Római Katolikus Püspökség minden évben ajánl zarándoklatokat a hívek figyelmébe, hiszen tudott, hogy egy imádsággal végzett út a feltöltődés mellett a lelki életre is hatással lehet, a szerzett tapasztalatok megváltoztathatják az embert, aki azután másként tér haza.
Idén négy utat szervez a püspökség pasztorális irodája, s az első már május 27-én indul — a célpontja Horvátország és Bosznia-Hercegovina. A szatmárnémeti indulást követően Budapest-Siófok útvonalon haladva megtekintik Somogyváron a bencés apátság romjait, majd továbbhaladva a zágrábi székesegyházat. Másnap a világörökség részét képező Plitvicei-tavak világában barangolnak, a harmadik napon Mostárba érnek, ahol a Csontváry-t is megihlető smaragd színű Neretván átívelő Öreg-híd látványában gyönyörködhetnek. Az utolsó előtti napon a Szent Jakab-templomban imádkoznak és Krisztus szenvedéseiről elmélkednek a Krizevac köves, meredek keresztútján. Május 31-én indulnak haza, megállóval Szarajevóban.
A püspökség a továbbiakban június 22–24. között „Szent László nyomában” címmel szervez zarándoklatot; augusztus 30. és szeptember 4. között Svájcba és Olaszországba; szeptember 26. és október 8. között pedig Lourdes-ba, Santiago de Compostella-ba és Fatimába. A zarándoklatokra jelentkezni, azokról érdeklődni az 1 Decembrie 1918 utca 2. szám alatt, a Szatmári Római Katolikus Püspökségen személyesen lehet, valamint a 0261–714955-ös, 0261–716451-es és 0744–483444-es telefonszámokon Mekker Enikő szervezőnél. Részletes információkat találnak a szatmariegyhazmegye.ro oldalon is, a zarándoklatok menüpont alatt.