Belföld

Négy tinédzsert gyanúsítanak a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály-szobor talapzatának lefestésével

2021.06.07 - 10:15

A rendőrség közleménye szerint a rendőrök négy, 16 és 17 év közötti fiatalt azonosítottak, akik a gyanú szerint a vandalizmust elkövették a június 4-éről 5-ére virradó éjszaka. Kettőt közülük azzal gyanúsítanak, hogy festékszóróval felírták a szobor talapzatára a Trianon 1920 feliratot, felfestették a márványlapokra a magyar nemzeti színeket, és több márványlapot el is mozdítottak a helyéről, a másik két fiatal pedig ez idő alatt őrt állt. A rendőrség folytatja a nyomozást a rongálás bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárásban.

Mind a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal, mind Kovászna megye prefektusi hivatala elítélte azt a vandálakciót, amely során a megyeközpontban található Mihai Viteazul-szobor talapzatára szombat délután ismeretlen tettesek a Trianon 1920 feliratot fújták fel festékszóróval, és a magyar nemzeti színeket is felfestették a márványlapokra.

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal vasárnap kiadott közleménye szerint szombat este jutott tudomásukra „a provokáló tett', és a szobrot azonnal le is tisztíttatták. Antal Árpád elöljáró „elítéli a rongálást", és felkérte a rendőrséget, hogy nyomozza ki és azonosítsa az elkövetőket. A polgármesteri hivatal ugyanakkor felszólítást intézett a lakossághoz, hogy értesítsék a hatóságokat, ha szemtanúi voltak a rongálásnak.

„Világos, hogy provokációval állunk szemben, és nagyon fontos megtudni, hogy kik voltak az elkövetők. Határozottan elítéljük az ilyen gesztusokat" — idézi Antal Árpádot a közlemény.

Ráduly István Kovászna megyei prefektus szintén elítélte a rongálást, és kijelentette, „ez egy sajnálatos tett, amelynek nincs helye sem Sepsiszentgyörgyön, sem Kovászna megyében".

A prefektus szintén felkérte a rendőrséget, hogy tegye a kötelességét, és a lehető leghamarabb állítsa bíróság az elkövetőket, írja az Agerpres.

Elmondta, a Trianon megemlékezés előtt felkérte a feleket, hogy tartózkodjanak a társadalmi békét megzavaró provokatív tettektől, és most csalódott, hogy ez mégis megtörtént.

„Nem tudom, hogy magyar, vagy román volt-e a tettes. De felkérem a rendőrséget, hogy tegye a dolgát, és a lehető leghamarabb állítsa bíróság az elkövetőket" — szögezte le Ráduly.

Az incidens szombaton történt, egy nappal azt követően, hogy mintegy 200, túlnyomóan az ország más megyéjéből érkezett személy a Mihai Viteazul-szobornál ünnepelte a Calea Neamului szervezet szervezésében a trianoni békeszerződés aláírását.
 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Óriási problémákat okozott az olasz ciklon

Iskolák és óvodák tartanak zárva a szélsőséges időjárás miatt.
Szatmárnémeti

Nem szűnik a vandalizmus

Hiába a sok térfigyelő kamera, továbbra is történnek rongálások.
Szatmárnémeti

Rendszeresen rongálják az RMDSZ választási plakátjait

A Szatmárnémeti és Szatmár megyei RMDSZ választási plakátjait módszeresen rongálják, letépik ismeretlen elkövetők. A hivatalos plakátolóhelyekre elhelyezett választási hirdetéseket az RMDSZ önkéntesei sorra visszaragasztják, a Szövetség pedig feljelentést tesz ismeretlen elkövető ellen.