Szatmárnémeti

Négy nap tóparti madarak világában

2013.08.08 - 08:37

Ebben az évben a vízimadarak megfigyelése volt az elsődleges cél a megyei madarásztábor résztvevői számára, a Kányaházán megszervezett ornitológia-centrikus rendezvény nemcsak a pihenés, hanem a tapasztalás és a természetjárás jegyében is zajlott.

 

Július 30. és augusztus 2. között került sor az idei madarásztáborra, amelyen huszonhárom diák és kilenc felnőtt vett részt, tájékoztatta lapunkat a táborbontást követően Fazekas Lóránd, a román madártani egyesület szatmári osztályának vezetője.

 

Tucatnyi madárfaj

 

Az idei volt a hatodik szatmári madarásztábor, a kökényesdi, a szatmárhegyi és a túrterebeshegyi helyszínek után második alkalommal találkoztak a Kányaházi-tó partján lévő településen a madárbarátok. Ahogy a korábbi években, úgy idén is félig önellátó tábort szerveztek, a négynapos rendezvény egyedüli támogatója Lakatos László nyugalmazott építészmérnök volt.

A táborozás két napja a Kányaházi-tó körül zajlott, madármegfigyelésekkel az origóban, ezalatt tizennégy, szinte kivétel nélkül védett vízimadár-faj viselkedését figyelhették meg a táborozók. Láthattak kis és nagy kócsagot, fehér és fekete gólyát, küszvágó csért, karmos és fehér szárnyú szerkőt, dankasirályt, búbos vöcsköt, billegető cankót és különböző récefajokat. A természeti adottságokat nem kihasználni vétek lett volna, ezért a táborlakóknak avasi hegyvidéki túrát is szerveztek egy reggeli után: a lekencei Pop Ioan-szikla volt a cél.

 

Felmérés is készült

 

Az idei madarásztábornak, ahogyan az összes eddiginek is, nem csak egynyári célja van, figyelmeztetett Fazekas, a megfigyelések idején begyűjtött adatok statisztikai célt is szolgálnak, bekerülnek a madártani adatbankba, a tavalyiakkal összevetve értékes következtetéseket lehet levonni abból, hogyan alakul az illető vidék madárpopulációjának létszáma, jelennek-e meg új fajok, tűnnek-e el bizonyos madarak. A felmérés elkészítése és az adatok katalogizálása mellett a román ornitológia jövője szempontjából fontos az is, hogy a fiatalok megismerkedjenek a madártan szépségeivel, és esetleg szakember váljék belőlük.

 

Érdeklődés a madarak iránt

 

A táborozó diákokat négy madarászcsoportra osztották az ott eltöltött idő alatt, a szatmárnémeti Vasile Lucaciu iskola diákjai alkották a Strix, a Ion Creangă iskola tanulói a Larus, a lázári tanulók az Aquila, a mikolaiak pedig a Vanellus csoport tagjaiként vettek részt a programokban. A tábor utolsó napjára egy játékos vetélkedőt is szerveztek a tanulók számára, ugyanakkor a tábor szervezői felmérést is végeztek annak érdekében, hogy lássák, mennyire hatékony módszerekkel történt az információközlés, termékeny talajra talált-e a táborban átadott ismeretanyag, van-e érdeklődés a diákok részéről a madárvilág iránt.

Princz Csaba