Nagykároly

Négy héten keresztül

2013.12.02 - 08:33

Első alkalommal szervezett tegnap Adventi bazárt a Nagykároly Kertvárosi Református Egyházközség.

Tolnay Adrien főszervező lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a bazáron zömében a vallásórás gyermekek által készített karácsonyi díszeket, adventi koszorúkat, egyéb kiegészítőket vásárolhatják meg az érdeklődők, négy adventi vasárnapon, az istentiszteleteket követően, 10 és 12 óra között várják a vásárlókat a gyülekezet termében. A nőszövetség tagjai csigatésztával járultak hozzá a vásárhoz, de a gyülekezeti tagok is ajánlottak fel különböző dolgokat. A befolyt összeg részben az épülő új református templom költségeihez járul hozzá, részben a gyermekfoglalkozási alapba kerül, mondta Tolnay Adrien.