Külföld

Négy évvel szülei halála után született egy kínai gyerek

2018.04.12 - 17:33

A vér szerinti szülők 2013-ban haltak meg egy autóbalesetben, s az áldozatok szülei évekig harcoltak, egy béranya megszülhesse a lefagyasztott embriók egyikét.

A meghalt pár egy kórházban hátrahagyott több megtermékenyített petesejtet, amelyeket éveken át egy folyékony nitrogénnal töltött tartályban tároltak, - 196 Celsius fokon. Az áldozatok szülei először azért harcoltak, hogy egy bíróság kimondja, joguk van az embriók öröklésére. Utána pedig az jelentett akadályt, hogy a kínai törvények szerint csak akkor lehetett kivinni a tárolóból az embriókat, ha előbb egy másik, erre szakosodott kínai kórház szavatolja, átveszi a megtermékenyített petesejteket. Mivel hasonló kérésre még nem volt példa az országban, csak nagyon hosszú idő után sikerült jelentkezőt találni. A helyzetet bonyolította, hogy a törvények tiltják Kínában a béranyaságot, így kellett egy közeli országot találni, ahol nem ütközik a törvényben a kereskedelmi alapú béranyaság. Végül Laoszban találtak egy asszonyt, ám ekkor kiderült, hogy egyetlen légitársaság sem vállalja a mélyfagyasztott embriók szállítását, így végül autóval kellett Laoszba utazni, ahol beültették az egyik embriót a béranya méhébe. A fiúgyerek tavaly decemberben született meg, de a kínai lapok csak most számoltak be a precedensértékű ügy részleteiről.

 

 

A BBC szerint a többi akadályhoz képest az már csak apróság volt, hogy sokáig tartott megállapítani, milyen nemzetiségű legyen az újszülött: a baba ugyan Kínában született, de a béranya turistavízummal utazott be az országba, így a törvények szerint a gyermek nem kaphatott volna kínai állampolgárságot. Végül a nagyszülők mindegyikének DNS-ének megvizsgálásával állapították meg, hogy az újszülött valóban kínai felmenőkkel rendelkezik, így megkaphatja az államplgárságot.