„Ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől…” — ezzel a mondattal fogalmazták meg a világon először 1568-ban, Tordán a január 6–13. közötti országgyűlésen a vallási tolerancia és vallásbéke alapelvét, melynek aztán hozadéka volt többek között az anyanyelv használatának akkor még nem is annyira joga, hanem inkább lehetősége az „istenes vén ember” Károli Gáspár magyar nyelvű bibliafordításának révén.

A vallásszabadság — más kifejezéssel szabad vallásgyakorlás — azon alapvető emberi jogot jelenti, mely szerint az embereknek megengedett a hitük szerinti vallásos tevékenységek gyakorlása, illetve ezek hirdetése (amennyiben az nem sérti mások személyiségi vagy egyéb jogait); tágabb értelemben pedig a vallások és bizonyos (a fenti alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó) világnézetek (beleértve akár az ateizmust is) egyformán hirdethető, képviselhető és az állam szempontjából egyforma elbírálásban részesülő állapotát értik. Persze a történelem folyamán ritka volt a teljes vallásszabadság, és sok helyen még napjainkban is megvalósíthatatlannak, sőt, elképzelhetetlennek tűnik — de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vallásháborúk oka ritkábban volt valódi hitbeli nézetkülönbség, míg az anyagi-ideológiai-politikai mozgatórugók szinte majd' minden esetben kimutathatók, a keresztes hadjáratoktól kezdve az iszlám nevében folytatott fegyveres terjeszkedéseken és hódításokon (ideértve a közép- és kelet-európai oszmán török hadjáratokat), a reformáció és ellenreformáció korabeli háborúkon át a modern kori, napjainkban zajló konfliktusokig.

A nyugati és keleti kereszténység határa: Erdély

A középkori Európa nem ismerte a vallási türelmet, a római katolikus egyház a tanaitól való minden eltérést eretnekségnek bélyegzett, s mint Isten elleni bűnt máglyahalállal sújtott — de nem hozott megértést vagy türelmet az övétől eltérő vallási felfogások iránt a reformáció sem, hiszen például Kálvin János kinyomtatott írásban fordult szembe egykori fegyvertársával, Sébastien Castellióval, amikor az a türelem, más tanítások megtűrése mellett emelt szót. Míg a középkori eretnek mozgalmak helyi jellegűek voltak, és a római egyház egységét nem tudták megbontani, a XVI. században Luther Márton felléptével induló reformáció azonban már Európa egészére kiterjedt, és egész országokat szakított ki a katolikus egyházból. Miután a régi és az új egyházak közötti évtizedes vallásháborúk során nyilvánvalóvá lett, hogy egyik fél sem tudja meggyőzni vagy térdre kényszeríteni a másikat, az együttélést valamilyen formában rendezni kellett — így jött létre politikai kényszerűségből 1555-ben az augsburgi vallásbéke, mely azzal, hogy elismerte az evangélikus (lutheránus) vallást, először mondotta ki, hogy a nyugati kereszténységen belül nem csak egy vallás lehetséges. A két felekezet együttélését azonban az akkori politikusok sem tartották megvalósíthatónak.

Erdélyben — a nyugati és keleti kereszténység határán — kicsit más volt a helyzet, hiszen itt a római, a görögkatolikus és az ortodox egyház egyaránt jelen volt, a különböző vallások együttélését évszázadok óta hagyományosnak lehetett nevezni, az 1400-as években Csehországból a huszitizmus is átterjedt a déli részekre, Zsigmond király az 1430-as években Rómából a Domonkos-rendi inkvizíciót is behívta ellenük, a XVI. században pedig a reformáció mindegyik hulláma elérte Erdélyt, és híveket szerzett. A felekezeti tarkaságot ráadásul még erősítette az etnikai is — a vallási különbség nem egy esetben nemzetiségi különbséget is jelentett. S miközben Európa-szerte kisebb-nagyobb vérengzések folytak Isten nevében, Tordán ismét összeült az országgyűlés — abban a kisvárosban, amely okiratokkal alátámasztva 1288-tól, mások szerint azonban még Szent István idejétől kezdve az erdélyi nemesség, majd az Erdélyi Fejedelemség „gyűlésszékházának” számított, s az évszázadok alatt többek között itt mondták ki, majd erősítették meg a három nemzet (erdélyi magyarok, szászok, székelyek) unióját, itt ismerték el János Zsigmondot erdélyi fejedelemnek, itt rendezték az önálló Erdély államhatalmi szerveit, közigazgatását. És 1557-ben itt nyilvánították törvénybe bevett vallássá az erdélyi szászok gyakorolta lutheránus vallást — „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar, ha ezt a más vallásúak háborgatása nélkül teszi”—, azaz a katolikussal azonos jogokat biztosított számára, majd pár év múlva, 1564-ben a református vallásnak is azonos jogokat biztosított, bőven túllépve az augsburgi vallásbékében foglaltakat, ugyanis a mezővárosoknak és a falvaknak is megadja a jogot, hogy vallást választhassanak, „hitükön való prédikátort tarthassanak, a velük ellenkezőt pedig elbocsájthassák.”

A tág látókörről és egymás iránti tiszteletről tanúbizonyságot tévő folyamat azonban még nem ért véget, ugyanis erdélyi reformátusok egy része az unitárius vallásnak nevezett antitrinitárius tanokhoz csatlakozott, s udvari papjának, a szász születésű (és eredetileg Franz Hertel) Dávid Ferenc püspök hatására maga János Zsigmond fejedelem is unitáriussá lett, és az 1568. január 6–13. közötti tordai országgyűlésen a rendek az unitárius vallást is egyenjogúsították, kimondva: „… a prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől az előbbi constitutio szerint, és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal, vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van.”

„… mert a hit Isten ajándéka”

A 452 évvel ezelőtti országgyűlés azonban nem csak a négy vallás — katolikus, evangélikus, református és unitárius — szabadságát és egyenjogúságát mondotta ki elsőként a világon, de olyan szintű szabadságokat is kimondott, amelyek még nyolcvan évvel később, az 1648-as vesztfáliai békekor sem fértek bele Európa világnézetébe: államvallás nincs; az uralkodói hatalom fölötte áll az egyházinak, de nincs joga közöttük bármilyen szempontból különbséget tenni; nem érvényesül a területi elv sem: bármely városban, faluban vagy uradalomban több felekezet élhet együtt, a földesúr nem avatkozhat be jobbágyai vallási hovatartozásába, a törvény szerint mindenki maga döntheti el, melyik vallást követi; bárkinek is tilos a más felekezetűeket szidalmazni, papjait gyalázni, ellenük erőszakos cselekedetet elkövetni.

Ettől kezdve Erdély alkotmánya a három törvényes nemzet és a négy bevett vallás egyenjogúságának elvein épült fel és fejlődött tovább — egy olyan korszakban, amelyben Erdélytől nyugatra a vallás nevében az országok háborút viselnek egymás ellen, amikor Franciaországban a Szent Bertalan-éji vérengzés több tízezer hugenotta halálát hozza, amikor a habsburg császár kijelenti, hogy inkább váljék lakatlan sivataggá országa, de nem tűri meg a protestáns vallásúakat — Erdély a felekezeti béke földje. Itt később is, a katolikus Báthory István vagy a református Bethlen Gábor fejedelmi tanácsában minden felekezet képviselője jelen van, s a felekezeti panaszokat a négy bevett vallás képviselőiből álló bizottságok vizsgálják meg. A vallási türelmetlenségben izzó Európában Erdély a felekezeti béke szigete — még akkor is, ha a 450 évvel ezelőtti döntéseket jórészt politikai megfontolások is diktálták, hiszen az Erdélyi Fejedelemségnek volt éppen elég külső ellensége, nem volt szükség még a belső széthúzásra is.

Az 1568. évi tordai országgyűlés mérföldkő az eltérő hitbeli meggyőződésűek szabad és egyenrangú együttélésének biztosításában — a sokak által „barbárnak” titulált Erdélyi Fejedelemség példát mutatott toleranciából az akkori Európának, sőt, részben a mainak is.

Idén online ünnepelnek

A koronavírus-járvány miatt idén a hagyományos tordai és kolozsvári ünnepi megemlékezések online zajlanak, és a Magyar Unitárius Egyház Facebook-oldalán követhetők. A megemlékezés ma 11 órakor istentisztelettel kezdődik a tordai unitárius templomban, a szószéki szolgálatot Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója végzi, majd a Vallásszabadság emlékművénél helyezik el a kegyelet koszorúit, 18 órától pedig a kolozsvári belvárosi unitárius templomban folytatódik a rendezvény dr. Lakatos Sándor, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium aligazgatójának ünnepi prédikációjával, szavalatokkal és énekekkel, s az ünnepség Dávid Ferenc szobrának koszorúzásával zárul.

Sz.K.M.