Szerdán 14 órától a szatmárnémeti Olimpia Stadionban a CS Mioveni együttest fogadja a vendéglátó Szatmárnémeti Olimpia FC másodosztályos labdarúgócsapata. A „sárga–kékeknek” kötelező győzni.
Szüksége lesz a Szatmárnémeti Olimpia FC legénységének a közönség segítségére szerda délután, ugyanis a „sárga–kékek” létfontosságú a három pont megszerzése az első hatba való zárás érdekében. Csik Tibor vezetőedző legénysége ehhez a vendég CS Mioveni ellen kell győznie, viszont – az előjelek szerint – ez nem lesz egy sétagalopp. Az Argeş megyei együttes a kilencedik helyről várja a szerdai összecsapást, miután az elmúlt szombati, hazai találkozón a Marosvásárhelyi ASA-val ikszelt. Igaz, a Mioveni nehezen kapott lendületet, ugyanis az első fordulóban Motrun kapott 4–0-át, majd otthon a FC Olt verte 1–0-ra Ion Moldovan edző legénységét. Ezután jöttek a győzelmek is, de idegenben eddig egyetlen pontot sikerült begyűjteni, a Nagyváradi FC Bihor elleni 1–1 után. „Hiszek abban, hogy elcsípjük az első hat hely valamelyikét” – nyilatkozta szombaton, az ASA elleni 1–1 után Moldovan, utalva arra, hogy nem jönnek feltartott kézzel a szatmári bajnokira. A déliek vélhetően abban is bíznak, hogy egy padlón levő csapattal találkoznak majd, hiszen az Olimpia FC egy fájó vereség után jön. Csik Tibi az elmúlt három napban elsősorban a játékosok kedélyállapotán próbált javítani, hiszen a CSM Râmnicu Vâlcea elleni 3–0-s vereség után hamar talpra kell álljon a csapat. Szerdán azonban nem lesz hely a lelkizésre, a legénység a pályán kell bizonyítsa, hogy csak egy botlás volt a vâlceai kudarc.
„Szerencsére nincs sok idő lelkizni, keményen dolgoztunk az elmúlt két napban, hogy kellően felkészüljünk a szerdai meccsre. Megbeszéltük a vâlceai meccset a fiúkkal, ők is tudják, mit és hol hibáztunk. Ezeket kell kiküszöbölni” – mondta Csik Tibi, aki a mai találkozón egyedül Marius Bălăura nem számíthat. A hátvédsor alapembere a sárga lapos eltiltását üli ma, így szombaton majd pályára léphet a Besztercei Gloria elleni őszi idényzárón. Ugyanakkor felépült Zsiga Ervin és Dan Gavrilescu is, míg Vlad Bujor játéka még kérdéses.
Mint ismeretes, a szatmári legénység már több mint egy éve nem vesztett bajnoki találkozót hazai pályán. Utoljára tavaly október 5-én, a Dési Unirea ment haza három ponttal Szatmárnémetiből. Ezt a veretlenségi sorozatot folytatná a Csik–csapat. A CS Mioveni elleni bajnoki 14 órakor kezdődik a szatmárnémeti Olimpia Stadionban.
Liga 2, 2-es Csoport, 10. forduló
Szatmárnémeti Olimpia FC – CS Mioveni (14 óra; vezeti: Dorin Petru Voina – Resicabánya; asszisztensek: Petrică Ionuţ Cîmpeanu, Rigó Mónika – mindkettő Kolozsvár; cserebíró: Dănuţ Vasile Maghiar – Nagybánya; megfigyelők: Traian Marchiş – Nagybánya, Gheorghe Bologan – Nagyvárad)
Resicabányai Metalul – FCU Craiova
Minerul Motru – Nagyváradi FC Bihor
FC Olt Slatina – Aradi UTA
CSU Craiova – CSM Râmnicu Vâlcea (17 óra, TVR 3)
Marosvásárhelyi ASA – Besztercei Gloria (20 óra, TVR 3).