Szatmárnémeti

Ne játssz az életeddel egy szelfiért!

2020.10.06 - 15:49

Talán épp ebből kifolyólag a szelfik igencsak megosztók is: míg rengetegen sportszerűen űzik, és számos ilyen képet készítenek mindennap, legalább ekkora táboruk van azoknak is, akiket ez kifejezetten idegesít, és nem szeretnek ilyenekkel találkozni. A jelenség tanulmányozásával nagyon sok szakember is foglalkozik, hiszen e virtuális magamutogatás hátterében számtalan lelki, önértékelési probléma (önbizalom-növelés, figyelemfelkeltés, hangulatjavítás, nyájszellem, szociális versenyképesség stb.) húzódik meg. Ám bármilyen rejtett motiváció is van a háttérben, egyetlen szelfi sem ér annyit, hogy az életünket tegyük kockára érte — a híradások szinte naponta számolnak be egy-egy olyan tragédiáról, ami szelfikészítés közben történt, és az életveszélyes kategóriában is toplistás a vonatos szelfizés. Azt mindenki tudja, hogy robogó vonat ablakán kihajolni veszélyes, mégis sokan megteszik, mint ahogy a mozgó vonat tetejére is felmásznak; a síneken szelfiznek, miközben a háttérben közeledik a szerelvény (minél közelebb van, annál menőbb), de abból is történt már tragédia, nem is olyan rég, hogy az állomáson félrehúzott tehervagon tetején szelfizett egy fiatal, aki aztán beleakadt az elektromos vezetékekbe, és súlyos égési sérüléseket szenvedett. Mindezen felelőtlen veszélyekre hívja fel a vonattal ingázó fiatalok, diákok figyelmét a rendőrség A vonatos szelfi nem lájkokat hoz, hanem életet visz elnevezésű országos kampánya révén, amelyhez a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség is csatlakozott, és több vasútállomáson, illetve vonaton is megszólították az ingázó fiatalokat, hasznos tanácsokkal látva el őket a biztonságos közlekedés és szelfizés érdekében.