Szatmárnémeti

Ne hanyagolják el a parlagfűirtást!

2021.03.25 - 09:42

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) közleményében rávilágított, hogy Romániában a parlagfű a leginvazívabb növények egyike, hiszen könnyedén tud alkalmazkodni a körülményekhez. A parlagfű szinte bárhol megtalálható, leggyakrabban azonban az elhanyagolt területeken, vasúti sínek, utak, folyók, tavak és erdők mentén ütheti fel a fejét, de felbukkanhat gondozatlan kertekben, illetve parkokban és olykor az építkezési területeken is.

Fontos tudni, hogy a 62/2018-as törvény értelmében a telkek, a vasutak, folyóvizek, öntözőrendszerek, illetve a halastavak tulajdonosainak és karbantartóinak kötelezően gondoskodniuk kell a növény irtásáról és terjedésének megállításáról. Mindezek mellett az APM arról is beszámol közleményében, hogy a helyi önkormányzatoknak is kötelességük a növény irtása, illetve azon telkek beazonosítása, amelyen már nagymértékben elterjedt az invazív növény. A parlagfű irtására legalkalmasabb módszerek az APM közleménye szerint a következők: a rendszeres, kézzel vagy géppel végzett kaszálás, mezőgazdasági gépekkel végzett irtás, illetve a különböző növényirtó szerek használata.

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség közleményében arra is emlékeztet, hogy azok a tulajdonosok, akik elmulasztják a területükön a parlagfűirtást, bírságot kockáztatnak: magánszemélyek esetében ez 750 és 5000 lej, jogi személyek esetében pedig 5000 és 20 000 lej közötti összegre rúghat.

Kallós András

Fotó: agroinform.hu

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon

Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon, az allergiásoknak ideje megkezdeni a gyógyszeres kezelést!
Szatmárnémeti

Itt az ideje a parlagfűirtásnak!

Pollenszórási életszakaszába kezd a legfőbb allergén növény, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal arra kéri a szatmári lakosokat, hogy csatlakozzanak az akcióhoz, és segítsék ennek az invazív gyomnövénynek a kiirtását.
Szatmár megye

Intenzíven virágzik a parlagfű

Intenzíven virágzik a parlagfű, ezrek szenvednek emiatt térségünkben komoly allergiás tünetektől. Az elkövetkező hetekben komolyan megkeseríti majd a szénanáthások hétköznapjait.