Közismert áruházlánc vásárlási utalványa, luxusnyaralások szinte aprópénzért, mindent gyógyító csodaszerek és -herkenytűk, az örökzöld „baleset” — mindennapos veszély az átverés.

Digitális, virtuális korunk vitathatatlan előnyei mellett ugyanilyen vitathatatlanok és számosak a hátrányok s főleg a veszélyek — az interneten, közösségi oldalakon, WhatsApp-alkalmazáson futótűzként terjednek a csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok, amelyek valódiságát szinte senki nem ellenőrzi le, s aztán rövid időn belül döbbenten állapíthatjuk meg: átvertek, becsaptak.

Tegnap például a romániai Lidl üzletlánc nevében garázdálkodtak a csalók és ajánlottak 500 dolláros vásárlási utalványt egy kérdőív kitöltéséért cserébe, az üzletlánc 45. vagy 11. születésnapja alkalmából (a WhatsApp-os üzenetben előbbi, míg a facebookos variációban utóbbi évszám szerepelt) — sürgetve a jóhiszemű olvasót, hogy ne teketóriázzon sokat a válaszokkal (pontosabban minél több személyes adat megadásával), mert már csak alig pár száz utalvány maradt gazdátlan. Az ajándékutalvány-akciót természetesen nem a romániai Lidl indította, mint ahogy előtte a Wizz Air vagy pár hónapja a Kaufland sem. A hasonló átverések közé tartozik, amikor telefonon hívják fel a potenciális áldozatot ismert cég/márkakereskedés nevében, és értesítik, hogy a jószerencse sorsolás útján neki kedvezett, a vonzó nyeremény átvétele előtt azonban ki kell fizetnie egy kisebb összeget szállítási költségként. Az összeg kifizetése előtt álljunk meg egy pillanatra, és ellenőrizzük le a cég/márkakereskedés honlapján, hogy valóban zajlik-e bármiféle akciója! Míg az ilyen és hasonló esetekben egyetlen mozdulattal, a cég hivatalos internetes oldalára/Facebook-oldalára kattintva meggyőződhetünk (meggyőződhetnénk, de persze nagyon kevesen veszik a fáradságot erre a plusz mozdulatra) az akció/játék valódiságáról, valamivel időigényesebb lerántani a leplet a luxusutazásokat aprópénzért kínáló „utazási ügynökségekről”. Természetesen már eleve felkeltheti gyanúnkat a valós áraknál jelentősen, 45–50%-kal olcsóbban kínált, s egyáltalán nem véletlenül csábító kisfilmes bemutatókkal illusztrált út — ilyenkor kérjünk minél több konkrét információt a szállodáról, annak kínálatáról stb., és ellenőrizzük is le ezeket (esetleg több forrásból is). Egyrészt, hogy később ne a helyszínre megérkezve döbbenjünk rá: alaposan átvertek, és az ötcsillagos szállás egy fél csillagot sem érdemel, a panorámalátvány a hátsó udvar szemeteskukáit jelenti, a tengerpart/hegyek több kilométerre vannak stb.; másrészt, mert a teljesen kamu „utazási irodák” (azaz olyanok, amelyeknek csak egy internetes honlapjuk és/vagy Facebook-oldaluk van, no meg a számlaszám, amelyre utalnunk kell a pénzt) a konkrét kérdések sorozatával szembesülve szinte minden esetben azonnal beszüntetik a kommunikációt az érdeklődővel.

Kevésbé „félénkek” az ingyenes analíziseket és azok elvégzését követően különféle csodahatású gyógykészülékeket és készítményeket kínálók — telefonos diszpécsereik még akkor is „mondják a magukét” megállíthatatlanul, amikor mi már letesszük a telefont. Fél-szelíd verbális agresszivitásuknak meg is van a haszna, főleg az 55–60 évesnél idősebb korosztály tagjai körében, akik számára delejes vonzerővel bír az „ingyenes analízis/állapotfelmérés” kifejezés, azt követően pedig szinte gondolkodás nélkül kötik meg (nem egyszer súlyos adósságokba verve magukat) a több száz vagy ezer lejes vásárlási szerződést valamely csodaherkentyűre, amiről persze otthon gyorsan kiderül, hogy nem használ — azt viszont már csak nagyon kevesen tudják, hogy ha 14 napon belül visszaadják a terméket és felbontják a szerződést, a cég köteles visszafizetni annak árát.

Kisebb tétekben „játszanak”, de annál biztosabbra mennek azok a csalók, akik az ember segítőkészségével és nagylelkűségével élnek vissza — a legtöbbször beteg gyermek/felnőtt gyógykezelésére, életmentő műtétjére gyűjtenek adományt, és sajnos ennek a legnehezebb leellenőrizni a valódiságát, főleg, ha más városból érkeztek; valamint azok, akik valamilyen közszolgáltató dolgozójának adják ki magukat (például gázellenőr/óraleolvasó), s ott helyben, készpénzben kérik „munkadíjukat”. Ne dőljünk be nekik, hiszen a közszolgáltatók előre jelzik, amikor ellenőrzéseket tartanak (legyen szó a gáz- vagy vízcsövek, áramkábelek állapotfelméréséről vagy konvektorok/hőközpontok ISCIR-engedélyéről), az ellenőrzés díját pedig a következő havi számlán tüntetik fel.

Sajnos minden médiakampány és figyelmeztetésözön ellenére még mindig sokan válnak a telefonos, „balesetes” csalás áldozatává, hiszen a csalók itt is az idősebb korosztályt célozzák meg, hátborzongatóan élethű részletekkel — nem véletlenül, ugyanis ők hiszik el a legkönnyebben, hogy úton lévő gyermekük/unokájuk balesetet okozott vagy szenvedett, és a telefonáló „rendőr” vagy „orvos” a minél magasabb szintű egészségügyi ellátás/az előzetes letartóztatásból való kiengedés érdekében kéri, hogy küldjenek pénzt, vagy mint legutóbb történt: utalják az egészségbiztosító pénztárnak a kért összeget. Az ilyen hívás és hír természetesen mindenkit sokkol, de ne veszítsük el a fejünket, lépjünk kapcsolatba a gyermekkel, unokával; ha valamiért nem sikerül, érdeklődjünk a kórházban, és hívjuk a rendőrséget vagy a 112-t, ahol egyrészt leellenőrizhetjük, történt-e bármiféle baleset, másrészt azonnal jelenthetjük is a csalást.

Szabó Kinga Mária