A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei az ősz folyamán országszerte beindították a Segítő Háló elnevezésű programjukat, melynek célja, hogy segítsenek a rászoruló időseknek a mindennapi élethez tartozó tevékenységek elvégzésében. Szatmárnémetiben is támaszt nyújtanak a szépkorúaknak: segítenek a bevásárlásban, a gyógyszerek beszerzésében, a számlák kifizetésében, de akkor is számítani lehet a fiatalokra, ha csak egy kis beszélgetésre vágynak az egyedülálló, idős lakosok. A Segítő Háló önkéntesei tehát nem csak a hétköznapi teendőkben igyekeznek az idősek mellett állni, hanem az emberi kapcsolatok megerősítésére is figyelmet fordítanak munkájuk során.
A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei hétköznaponként 8 és 12 óra között várják az idősek kéréseit, annak függvényében pedig, hogy hány hívás érkezik, és az önkéntesek programja hogyan változik, igyekeznek minél rövidebb időn belül segíteni.
A projekten belül az önkéntesek által nyújtott szolgáltatások — például a bevásárlás, számlák kifizetése, gyógyszerek kiváltása — teljesen ingyenesek, a segítséget kérő idős, beteg vagy fogyatékkal élő személynek csupán a bevásárlás költségeit kell kifizetnie. Emellett szívesen beszélgetnek, játszanak és igény szerint szakmai tanácsadást is biztosítanak a magányos személyeknek.
Mindazok, akik igénybe szeretnék venni a szeretetszolgálat legújabb programját, esetleg tudnak olyan nehéz helyzetben élő, rászoruló, idős, magányos személyekről, akik rászorulnának erre a jellegű segítségre, hívják bizalommal a 0748.312.396-os telefonszámot, hogy a szeretetszolgálat minél hamarabb segítséget nyújthasson.
Bumbuluţ Krisztina