A korábban bejelentettekhez képest annyi változott, hogy az utca Golescu híd felőli végén nem a Petőfi Sándor, hanem a Martirilor Deportaţi utcáig fog tartani a lezárt rész, de ez utóbbi utcából továbbra is elérhető lesz a hídra a felhajtás. Az utca másik végén nem változott a helyzet, ott továbbra is az utolsó tízemeletes tömbháznál lesz a kordon, a Mircea cel Bătrân utca ugyanúgy járható lesz a rendezvény idején is mint eddig. Be lehet majd hajtani ezen az utcán a tömbházak közé, vagy a régi központ felé és el lehet majd érni erről az utcáról azt a Decebal hídi felhajtót ami a Transilvania sugárút végéről indul.
Ma reggel a városi rendőrök már szólnak az utcából induló és oda érkező autósoknak, hogy mi a helyzet, illetve értesítőket hagynak a Transilvania sugárúton parkoló autók szélvédőin, hogy a lezárás idején, tehát ma, május 26. 20:00 óra és hétfő, május 30. 06:00 óra között, nem csak végighajtani nem lehet az utcán, de parkolni sem. Ezen az utcán kapnak helyet idén a lacikonyhás sátrak és egyéb városnapi kirakodósok ezért van lezárva és ezért lenne zavaró, ha ott maradna egy-egy leparkolt autó. P. Cs.