Egészség

Ne együnk tévézés közben

2016.03.22 - 19:30

Többet eszünk, ha nem halljuk, ahogyan étkezünk, a tévézés pedig a legveszélyesebb ilyenkor – állítja egy friss kutatás.

Nemrég kiderült, hogy egy tiszta és csendes konyhában növeljük a fogyás esélyét, de arra még nem született igazán tudományos magyarázat, hogy miért is elengedhetetlen a csend — írja a hvg.hu. Úgy tűnik, egy amerikai kutatás pótolta ezt a hiányt. A provoi Brigham Egyetem szakemberei arra jutottak, hogy azért eszünk többet zajos környezetben, mert nem halljuk az étkezés zajait, vagyis azt, hogy rágjuk az ételt. A vizsgálat résztvevőit – akik hasonló életvitelt folytattak, csak étkezési körülményeik voltak mások – sokáig megfigyelték étkezés közben, egyesek zajos környezetben fogyasztottak, mások pedig csendben. Főként a televíziózás tűnt veszélyesnek, ugyanis a statisztikák szerint több falattal később állnak le az étkezéssel a tévézők, mint a csendben étkezők. „Ez nem tűnhet számottevő különbségnek, de heteken, hónapokon keresztül már egyértelműen látszik a különbség” – jelentette ki Ryan Elder, a kutatás egyik vezetője, utalva rá, hogy egy ilyen apró változtatás is sokat jelenthet egy fogyókúra során. A vizsgálat pszichológiai kutatásokat is bevont, három tanulmány eredményeinek összesítéséről van szó. A pszichológiai tesztek adták a magyarázatot: az élelmiszerek hangja – legyen az bármilyen, a lényeg, hogy hallható legyen – egy remek visszajelzés arra, hogy mennyit eszünk.

 

Amikor a kutatás résztvevői hallották az étkezésük hangjait, sokkal tudatosabban étkeztek. Tudták, hogy mennyit fogyasztanak és ezért le is álltak az evéssel, ha már a fogyókúra, vagy a testsúlyuk megtartása érdekében ennek szükségét érezték. Ez a hangalapú érzékelés teljesen megszűnik, ha rádió, zene vagy tévé szól étkezés közben.