Külföld

NBC: halott Hamza bin Laden, Oszama bin Ladennek a fia

2019.08.01 - 11:24

Halott Hamza bin Laden, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet egykori vezetőjének fia - jelentette amerikai kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva az NBC televízió. Donald Trump amerikai elnök nem akarta kommentálni az információkat.

 

A három idézett, névtelenül nyilatkozó tisztségviselők nem szolgált részletekkel arról, hogy Hamza bin Laden hol és mikor halt meg, sem pedig arról, hogy halálához köze van-e az Egyesült Államoknak.

Az NBC emlékeztetett arra, hogy az amerikai külügyminisztérium februárban egymillió dolláros vérdíjat ajánlott fel annak, aki információkat tud nyújtani Hamza bin Ladenről. Amerikai hírszerzési értesülések szerint ugyanis Hamza bin Laden volt a terrorszervezet új vezetője, apja - akivel 2011-ben a pakisztáni Abbottábád városkában amerikai kommandósok végeztek - állítólag kifejezetten erre képezte ki.

Az újságírók megkérdezték Donald Trump elnököt is erről, ő azonban elhárította a választ. "Ezt nem akarom kommentálni" - fogalmazott.

Hamza bin Laden utolsó közleményét az al-Kaida 2018-ban hozta nyilvánosságra. Ebben az akkor 29 éves terrorista megfenyegette Szaúd-Arábiát és lázadásra szólította fel az Arab-félszigeten élőket. Két évek, 2017-ben Ali Soufan terrorelhárítási szakértő és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik volt munkatársa egy cikkben azt írta: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet "kalifátusának" összeomlásával Hamza az, aki a legalkalmasabb a globális dzsihadista mozgalom összefogására.

Hamza bin Ladenről annyit tudni, hogy valószínűleg 1989-ben született, és amikor apja 1996-ban Afganisztánba ment, őt is vitte magával. Oszama bin Laden abbottábádi rejtekhelyén őt nem találták, viszont az ott fellelt levelek arra utaltak, hogy az idősebb bin Laden odavárta őt Abbottábádba, hogy folytassa felkészítését a terrorszervezet irányítására.