Vidék

Napsugár Öttusa Bajnokság - Mozgás és szórakozáas

2015.05.01 - 13:00

Remek hangulat, játékkedv jellemezte a csütörtök délután, a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskolában megrendezett Napsugár Öttusa Bajnokság idei Szatmár megyei szakaszát.

A mozgáshiány össztársadalmi gond, súlyos élettani következményei már gyermekkorban jelentkeznek. A Napsugár Öttusa Bajnokság mozgásra serkenti a kisdiákokat, megismerteti őket a sport nemes versenyszellemével, az összefogás erejével, esélyt ad az elméleti tantárgyakban sikerélményt ritkán megélő gyermekeknek is.

A csütörtöki megmérettetés, amelynek ismét a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola adott otthont, ezúttal is játékos formában bírta mozgásra különböző próbák során a Szatmár megyei iskolákból — Mezőfényről, Kálmándról, Avasújvárosból, Ombodról, Csomaközről, Nagykárolyból és Szatmárnémetiből — érkező, harmadik osztályos tanulókból álló csapatokat.

A Napsugár Öttusa Bajnokság öt próbája: ügyességi akadálypálya; célba dobás; helyből távolugrás; egyensúlyozás; váltófutás. Mindegyik próba igen népszerű volt, de a legjobban talán a váltófutásnak, azaz a stafétának örültek a gyerkőcök, hiszen itt a csapatok mind a négy versenyzője a rajthoz állt. A délután során pedig újból bebizonyosodott, hogy a Napsugár vidám, játékos öttusa bajnoksága erősíti közösségünk testi-lelki egészségét, összetartását.

Verseny lévén, itt is kihirdették, hogy melyek voltak azok a csapatok, amelyeknek a tagjai a legtöbb pontot gyűjtötték össze. Az eredményhirdetést pedig igazi sportversenyhez méltó módon érmekkel, oklevelekkel és ajándék labdával tették emlékezetessé a házigazdák és szervezők – a harmadik osztályosok tanítói, Mihálka Tünde és Fülöp Andrea, az iskola tanítói és testnevelő tanárai —, valamint a zsűri: Szejke Ottilia szaktanfelügyelő, Pataki Zoltán iskolaigazgató, Baranyai Zsuzsa tanítónő, valamint Fülöp Orsolya, Roatiş Virgil, Balog Csongor és Dohan Mircea testnevelő tanárok.

A megmérettetést végül a Kölcsey Ferenc Főgimnázium „Sportos fiúk” csapata — Vlad Dominik, Nagy István, Kovács Ábel, Alexa Zoltán; felkészítők: Sárosi Melinda, Filip Zoltán — nyerte meg, a kisdiákok pedig a remek eredményt volt testnevelő tanáruk, Filip Márta emlékének ajánlották. A második helyen a 10-es Számú Általános Iskola „Jaguárok” csapata — Tóth Bence, Dencsák Kristóf Levente, Botos Viktória, Zimbru Gabriel Ștefan; felkészítők: Fülöp Andrea, Gyulai Tünde — végzett, a dobogó harmadik fokára pedig az Avasújvárosi Általános Iskola „Napsugár” csapata —Vas Barbara, Beke Márk, Kovács Nándor, Iuhos Denisz; felkészítő: Sziszik Piroska, Nagy Flórián — léphetett fel.

Az országos döntőt június 5–7-én rendezik meg Kolozsváron, a tavalyi győztes csapat iskolájában, a Báthory István Elméleti Líceumban, ahol Szatmár megyét a két első helyezett csapat képviseli.