A Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség tavalyi tevékenysége is a három legfőbb célkitűzés, az emberi életek mentése, a lakosság biztonságának minél hatékonyabb védelme és a segítségnyújtás jegyében zajlott — sajnos 2021 is bővelkedett pusztító tűzesetekben, tragikus balesetekben, természeti csapásokban.
Mint az a vékonyka összesítésből kiderült, tavaly 21 733 alkalommal (8676 esettel többször, mint 2020-ban), azaz átlagosan napi 60-szor riasztották és/vagy kérték segítségüket a szatmáriak, és 251 esetben kellett lakásokban, épületekben és melléképületekben keletkezett, valamint 23 esetben tarlótüzet oltaniuk. S bár ezek az esetszámok is magasak, mégis jelentősen kisebbek 2020-hoz viszonyítva, amikor például majd' százzal több, 339 lakástűzhöz riasztották őket.
A tűzesetek legtöbbjét (beleértve a tarlótüzeket is) változatlanul a nyílt láng és annak nem megfelelő használata okozta; de 30%-ban szikra és parázs (a kályhából kipattanó zsarát mellett ide számítva a felelőtlenül elhajigált égő cigarettákat és a szalonnasütögetéseket is) volt a ludas, 28%-ban még mindig a rövidzárlatot okozó hibás elektromos rendszerek és vezetékek, valamint bekapcsolva felejtett vagy túlterhelt háztartási gépek, ünnepi futófények-girlandok miatt csaptak fel a lángok, míg 18%-ban a hőhatás (nem megfelelően szigetelt, kikotoratlan, rossz állapotban lévő kémények, cserépkályhán száradni felejtett ruhanemű) okozott tüzet.
A tűzesetek kapcsán ugyanakkor a legszomorúbb tény, hogy tavaly öten veszítették életüket a lángok vagy a füst miatt — ugyanakkor a lánglovagoknak tavalyi bevetéseik során sikerült 45 személy életét és közel 44 millió lejnyi javakat megmenteniük. A más típusú vészhelyzetek esetében 1061 alkalommal riasztották őket, ebből 21 árvízi mentés volt, egy alkalommal veszélyes időjárási jelenség miatt kellett közbeavatkozniuk, 998 esetben járványügyi intézkedést végeztek, és 25 esetben fel nem robbant második világháborús bombák, gránátok miatt riasztották a tűzoltókat.
Bőven volt dolguk a SMURD-rohammentősöknek is — őket 5584 esetben, azaz átlagosan napi 16-szor riasztották, zömében sürgős orvosi ellátás miatt, s akárcsak az előző években, a legtöbb segélykérés Szatmárnémetiből, valamint a megye városaiból és vonzáskörzetükből érkezett.
Szabó Kinga Mária