Külföld

Nápolyban utcai zavargásba csapott át az éjszakai kijárási tilalom elleni tiltakozás

2020.10.24 - 09:32

A villámcsődületként szervezett megmozdulás a nápolyi egyetemnél kezdődött, ahol a napközben már tiltakozó akciókat tartott vendéglátósokhoz és kereskedőkhöz fiatalok csatlakoztak.  A tömeg később a tartományi elnöki hivatalhoz vonult.

A résztvevők a péntek éjszaka életbe léptetett kijárási tilalom ellen tiltakoztak. Sokan a tartományi elnök, Vincenzo De Luca arcának fényképével takarták el arcukat.

A majdnem hat milliós Campania régió kormányzója november közepéig kijárási tilalmat rendelt el este tizenegytől reggel öt óráig, miután a tavasszal a járványtól megkímélt  területen a napi esetszám kétezer fölé ugrott. Nápoly kórházai már kizárólag Covid-19-es betegeket fogadnak.

"Szabadság, szabadság" - skandálták a szájmaszkos tüntetők, akik azt kiabálták, ha De Luca bezárja őket, pénzt is adjon a megélhetéshez. A menet a széles tengerparti sétányon folytatódott, ahol a tüntetők egy csoportja füstbombákkal, kövekkel, üvegekkel dobálta a rendőröket, és láncok is előkerültek. Újságírókat is megtámadtak, több járművet megrongáltak. A rohamrendőrök többször is oszlatták a tömeget, könnygázt is bevetettek. Éjfélre a rendbontás véget ért.    

Eddig hat régióban vezettek be éjszakai kijárási tilalmat, mely többek között Róma és Milánó városát is érinti. Felmerült az országos lezárás elrendelésének lehetősége is, miután a napi esetszám túllépte a 19 ezret, és a kórházak telítettsége kritikussá kezd válni. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy nyilatkozott, szükség esetén, újabb szigorításokat vezetnek be, akár már hétfőtől. "Minden áron el akarjuk kerülni a gazdaság és az oktatás lezárását, valamint az ország ismételt lezárását" - hangsúlyozta Conte. A Corriere della Sera című napilap szombat reggeli címe szerint azonban az ország a lezárás küszöbén áll.

Nicola Zingaretti, a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) főtitkára kijelentette, a kormánytöbbség jelenleg a "jövőjét teszi fel" a járvány elleni küzdelemre.  

Az ellenzéki Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke szerint a kormány "kapkod, mivel nem készült fel az újabb hullámra sem az egészségügy, sem az oktatás, sem a közlekedés terén".        

A járvány tavaszi időszakában, amikor március és május között országos lezárást vezettek be, a legfeszültebb helyzet a déli tartományokban alakult ki, ahol a belügyminisztérium szorgalmazására a nagyobb élelmiszerüzleteket a rendőrség felügyelte, valamint bevásárlási utalványokkal segítették a nehézségbe jutott családokat.   

MTI

Ajánljuk még a témában:

Belföld

„Nem kell az adóügyi káosz!” – tüntetnek a könyvelők

Betelt a pohár a könyvelőknél is, tüntetésbe kezdtek hétfőn, a pénzügyminisztérium elé vonulva.
Belföld

Rendkívül nagy a teher azokon, akik dolgoznak!

Hétfő délelőtt 10 órakor kezdődött hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezetének tiltakozó megmozdulása a fővárosban. a munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntettek, mivel a romániai munkavállalókra túl nagy adóterhek nehezednek.
Sport

Párbajtőr: 82. helyen zárt egyéniben Mézinger

Nem jöttek össze az asszók a szatmári vívóiskola növendékének a Nápolyban zajló kadet és junior vívó EB-n. De még hátravan a csapatverseny.