Az elmúlt hónap végén indították el az első képzési műhelyt a digitális pedagógiák területén a „Társadalmi innovációs hálózat a marginalizált gyermekek jogaiért: RISDEM” projekt keretében, az Értékek Iskolájával együttműködve, amelyre 39 résztvevő iratkozott fel 14 civil szervezet, illetve intézmény képviseletében. Ez egy 10 online műhelymunkával rendelkező képzési program, amelyet 2021 júniusáig kell befejezniük a szervezőknek, tájékoztat szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a Stea Egyesület.
A képzést a hátrányos helyzetű iskoláskorú gyermekekkel foglalkozó nappali központokban dolgozó szakemberek, illetve ezen intézményekkel együttműködő iskolák pedagógusai számára fejlesztették ki. Ennek a programnak a célja a hátrányos helyzetű gyermekek formális és nem formális oktatása területén dolgozó szakemberek képességeinek fejlesztése az új technológiák területén, a digitális világhoz adaptálva mindazt, amit nap mint nap a személyes tevékenységek keretében tesznek (nonformális oktatás, életvezetési készségek fejlesztése, társadalmi-oktatási animáció, nevelés, felzárkóztató oktatás stb.).
Az első, bevezető műhelytalálkozó központi témája a személyes, illetve a résztvevők által képviselt egyesületek értékeinek a bemutatása, kihangsúlyozása, illetve a védenceik számára továbbított értékek bemutatása volt. A további műhelytalálkozók keretében a különféle hasznos digitális források használatának megtanulására összpontosítanak a gyermekekkel és fiatalokkal folytatott tevékenységekben, támogatva az interaktivitást és a gyakorlati tevékenységekben való részvételt. A feldolgozásra kerülő témák között az interdiszciplináris pedagógia, a generációk közötti sajátosságok, a tanár szerepe, metakogníció stb. említhető még meg, tájékoztatnak a szervezők.
„Hálásak vagyunk Franciaország Romániai Nagykövetségnek és a Romániai Francia Intézetnek a Stea Egyesületnek nyújtott támogatásukért a Szociális innovációs hálózat a marginalizált gyermekek jogaiért: RISDEM elnevezésű projekt megvalósításában. Kezdeményezésünk célja, hogy a szociális területen és a nevelés területén tevékenykedő szakemberek megtalálják és összegyűjtsék a gyermekek igényeihez szabott megoldásokat az ENSZ gyermekjogi egyezményében szereplő direktívák végrehajtásának javítása, illetve a kiszolgáltatott gyermekek esetén a jobb beavatkozás biztosítása érdekében.
Országos szinten számos sikeres kezdeményezés bizonyítja, hogy amikor az intézmények, a nonprofit szervezetek és a családok hatékonyan együttműködnek, szinergiában dolgoznak a gyermekek harmonikus fejlődésének támogatásában, kézzelfoghatók az eredmények a fiatalkori iskolaelhagyás, illetve a társadalmi inklúzió területén.
A projekt révén olyan szociális és oktatási szakemberek közösségét szeretnénk létrehozni, akik kölcsönösen támogatják egymást, és a jó példákat megosztják egymással annak érdekében, hogy a sikeres beavatkozásokat más területen is gyakorlatba ültethessék, hogy a kiszolgáltatott helyzetben élő gyermekeknek életképes lehetőségeket adjanak a szegénység ördögi köréből való kitörésre” — fogalmaz Cristina Bala, a Stea Egyesület igazgatója.
A „Szociális innovációs hálózat a marginalizált gyermekek jogaiért: RISDEM” projektet a Stea Egyesület ülteti gyakorlatba Franciaország Romániai Nagykövetségének, a Romániai Francia Intézetnek és az ide et Action, Grenoble Isère Roumanie és Solidarité Enfance Roumanie egyesületek pénzügyi támogatásával.
Sógor Beáta