Belföld

Napi szinten döntenek az iskolák besorolásáról

Fotó: Virág Botond
2021.05.18 - 07:48
Már megszokhattuk, hogy a világjárvány idején semmi nem biztos, bár időnként észszerűek a rutineljárások.

 A tanügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium által kidolgozott és közzétett közös rendelet is folyamatosan módosításokon esik át. A tegnapi megegyezés értelmében valószínűleg szerdától napi szinten változik majd a tanintézmények besorolása. A módosításról megszületett az egyezség a két tárcavezető között, azonban a Hivatalos Közlönyben még nem jelent meg. Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kezdeményezésére módosul a közös egyezmény második bekezdésének harmadik cikkelye. Ennek eredményeként, amint egy településen a fertőzöttségi szint egy ezrelék alá esik, másnap a diákok már testületileg jelenléti oktatásban vehetnek részt, tehát az ötödikes, hatodikos, hetedikes, kilencedikes, tizedikes és tizenegyedikes diákok is az iskolában tanulhatnak. Eddig péntekenként elemezték a fertőzöttségi arányokat, és azok alapján hozták meg az iskolák működésére vonatkozó határozatot az azt követő hétre. A tárcavezető azt nyilatkozta, hogy azért volt fontos megváltoztatni a rendeletet, mert nagyon sok település áll az 1 ezrelékes határ közelében, így amint átlépik a határt, a lehető legrövidebb időn belül engedélyezni kell a diákoknak, hogy visszatérjenek az iskolapadokba, hiszen a cél a jelenléti oktatásra való átállás. Természetesen a tanintézményekben szigorúan be kell tartani az egészségügyi előírásokat, a maszkviselést, a távolságtartást és a tantermek rendszeres, alapos szellőztetését.
Abban az esetben, ha egy gyerek betegség vagy egyéb, megalapozott indok miatt nem tud részt venni a jelenléti oktatásban, biztosítani kell számára, hogy online kapcsolódjon be, pontosított Cîmpeanu.

Maszkviselés az iskolaudvaron

Minden iskola maga döntheti el, feloldja-e az iskolaudvaron való maszkviselési kötelezettséget — nyilatkozta az oktatási miniszter. Ennek az a feltétele, hogy a túlzsúfoltság elkerülése érdekében csúsztatott órarendet alkalmazzon az illető tanintézmény. Ha viszont erre nincs lehetőség, akkor a maszkviselés kötelező marad — magyarázta. A tanügyminiszter utalt arra is, hogy a tanintézmények 50 méteres körzetében kell a maszkot viselni, hiszen többen találkoznak, így nagyobb a megfertőződés esélye.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„A templom a túlvilágért, az iskola a máért.”

Dr. Daniel David szatmárnémeti születésű oktatási miniszter jelenlétében adták át a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola új épületszárnyát.
Vidék

Nem csomagokat, fajátékokat kaptak

Három képességfejlesztő szabadtéri játékot kaptak a sándorhomoki iskolások.
Szatmár megye

Könyvek folyómentésről folyómentőknek

200 ökológiai témájú könyvet kapott 11 szatmári iskola