Nem kell halasztanai a Nagyváradi Atlétikai Club 1910 és a Szatmárnémeti Városi Sportklub labdarúgócsapatainak a szombati bajnoki mérkőzését, ugyanis a csütörtökön végzett koronavírus-tesztek eredményei közül csak egy lett pozitív, a többiek viszont egészségesek, így játszhatnak a Liga 3 ötödik fordulójának a mérkőzésén.
Mint arról beszámoltunk, egy játékos fertőződött meg Ritli Zoltán edző keretéből, ezért ő azonnal karanténban vonult, míg csapattársait újabb tesztelésnek vetették alá. Ezek negatív eredménnyel szolgáltak, így a csapat játszhat a nagyváradi meccsen. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik játékos produkált pozitív tesztet, azt viszont elárulták, hogy tünetmentes, és az is biztos, hogy a szóban forgó labdarúgó várhatóan három meccset kényszerül kihagyni a következő egy hétben. A VSK ugyanis a nagyváradi mérkőzés után hazautazik, és kezdhet készülni a váradszentmártoniak elleni szerdai, majd a Dési Someșul elleni jövő szombati hazai bajnokira. A Váradszentmártoni CSC ellen ugyanis pótolni kell, a 3. fordulóban kiírt meccset ugyanis halasztani kellett a bihari keretben elterjedt fertőzés miatt.
A Nagyváradi AC egyébként nem ismeretlen a VSK számára, hiszen a két együttes nyáron megmérkőzött egymással a zilahi osztályzós csoportban. 3–1-re győzött akkor a Ritli-csapat, és elsőként vívta ki a Liga 3-ba való feljutást. A váradiak viszont azóta jelentős keretmódosításon estek át, hiszen kapussal, védőkkel és középpályásokkal erősítette, összesen öt új játékos van a NAC keretében.
„Sokkal erősebb a mostani csapat. De mi minden meccsen úgy állunk ki, hogy a maximumot hozzuk ki belőle” — mondta lapunknak a VSK szakvezetője. Ritli utazó keretében egyébként egyetlen kérdőjel van, hiszen Svarczkopf István felépülése a vártnál lassabban halad, ezért vélhetően a vezetőedző még kímélni fogja a rutinos játékost.
A VSK a szombati, 15 órakor kezdődő találkozó előtt a 10-es csoport táblázatának a 4. helyén áll, míg a vendéglátó csapat nyeretlenül, két döntetlennel és kér vereséggel az utolsó előtti, 9. pozíciót foglalja el a tabellán.
LABDARÚGÓ LIGA 3, 10-ES CSOPORT, 5. FORDULÓ
Szombat, 15 óra
Nagysomkúti CS Progresul – Váradszentmártoni CSC
Nagyváradi Atlétikai Club 1910 – Szatmárnémeti VSK
Dési FC Someşul – Szilágysomlyói Sportul 2007
Nagyváradi Luceafărul – Unu Fotbal Club Gloria Beszterce
Halasztották
Zilahi SCM – Nagybányai Minaur
Megj.: a máramarosiak keretében több koronavírus-fertőzött van.
Pesek Attila