Nagykároly

Nagyváradi bábjátszók Nagykárolyban

2013.05.23 - 09:44

A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata lépett fel szerdán a nagykárolyi gyermekközönség előtt, a Szent László Közösségi Házban. A nagyváradiak két darabbal érkeztek, két korcsoport számára, s reggel 9 órától összesen három előadást tartottak (kettőt a kicsiknek).

Zsúfolásig megtelt a Közösségi Ház nagyterme az előadásra érkezett gyermekekkel. „Kezdődjön, kezdődjön!” skandálták az előadás előtt, s a társulat játéka által nyújtott élmény igazolta is a várakozásukat.

A hatvannégy esztendeje működő nagyváradi bábjátszó társulat az óvodások és az alsó tagozatos iskolások számára a Rumi László által rendezett „Kormos képpel mutogat” című Kormos István-darabot adta elő, a nagyobbaknak pedig a rendhagyó irodalomóraként is felfogható, Bartal Kiss Rita által színpadra állított Toldi-előadást, Arany János műve nyomán.

A Liliput Társulat ezúttal egy napra érkezett Nagykárolyba, de ha lesz rá igény (s a nagy siker ezt igazolja), nagy valószínűséggel ellátogatnak még Nagykárolyba előadásaikkal.