Sport

Nagyszabású karaterendezvény helyszíne lesz Szatmárnémeti

2017.01.10 - 14:07

A Karate Világszövetség (WKF) európai karatefővárosa lesz néhány napig Szatmárnémeti áprilisban, ugyanis a Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK) a Szatmárnémeti Samuraiul SK egyesülettel együtt rendezheti meg a Go Tokyo 2020-as projekt egyik kumitetanfolyamát. 

Az olasz szövetség elnöke, Davide Benetello WKF világ- és Európa-bajnok karatéka vezeti majd a négynapos eseményt, amelyre romániai, magyarországi, ukrajnai, oroszországi, lengyelországi, szerbiai, németországi, ausztriai és olaszországi sportolók és edzők kapnak meghívást. Magos Róbert, az AJK elnöke elmondta, április 19–23. között zajlik majd a tanfolyam. Erről egyeztettek az AJK-tagegyesületek a keddi évindító közgyűlésen, ahol többek között elfogadták az idei eseménynaptárt is. Ebből kiderül, hogy február 24-én zajlik majd a megyei bajnokság kata és kumite versenyszámokban a gyerek, minikadett, kadett, junior és felnőtt korosztályokban. Ezt követően február 26-ig nagyváradi edzőtáborba utaznak a karatékák, április 1-jén pedig megrendezik a Samuraiul Kupát. Szeptemberben Energy Kardio Kupát, novemberben pedig Okinawa Kupát rendeznek a tagegyesületek. Az idei díjkiosztó gálát decemberben az Északi Színházban rendezné az AJK.