Szatmárnémeti

Nagyszabású ellenőrzések

2020.11.04 - 08:19

Mint megkeresésünkre Paula Gabor, a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, a november 13-ig tartó időszakban a személygépkocsik ellenőrzése mellett az utasszállító mikrobuszokra és autóbuszokra, műszaki állapotukra fordítanak fokozott figyelmet, valamint a teherszállító járművekre, a fuvarlevél, árumennyiség mellett kiemelten ellenőrizve, hogy a sofőrök betartják-e a kötelező pihenőidőket.

„Ebben a két hétben közlekedésrendész kollégáim nemcsak a nagy forgalmat lebonyolító ország- és nemzetközi utak mentén ellenőriznek, hanem a kisebb, községi utakon is, ahol a vidéki személyszállítók mellett a mezőgazdasági munkálatokban érintett járműveket is górcső alá veszik. A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség nem első alkalommal szervez hasonló kaliberű, minden közlekedési eszközre kiterjedő ellenőrzési akciót, hiszen a biztonságos, balesetmentes közlekedés elsődleges célunk — a járványhelyzet miatt pedig jelen pillanatban a biztonsághoz hozzátartozik a megelőzési szabályok betartása is, ezért a személyszállító járművek okmányai, műszaki állapotukat igazoló dokumentumok mellett munkatársaim azt is ellenőrzik, hogy az utasok mindegyike viseli-e, és az előírások szerint, azaz orrot-szájat eltakarva hordja-e a védőmaszkot, hány utas utazik a mikrobuszban vagy településközi autóbuszon, illetve hogy a sofőr betartja és betartatja-e az előírásokat” — mondta.

Fotó: Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Fél mázsa húst koboztak el

Tasnádi és tamásváraljai éttermeket büntettek az élelmiszer-biztonságiak.
Szatmár megye

A RAR se győzi már az ügyintézést!

Újabb autó-nyilvántartással kapcsolatos szolgáltatás lett időpontegyeztetés-függő, a RAR az egyik olyan közhivatal amelyik egyre kevésbé tudja felvenni a tempót a megnövekedett ügyfél-igénnyel.
Kék hírek

Mellékutcákban, jogosítvány nélkül, beszívva

A mellékutcákban sem lehet nyugodtan regisztrálatlan autót vezetni jogosítvány nélkül, bedrogozva, meg részegen, ugyanis már a kevésbé forgalmas utakon is ott állnak a rendőrök.