Külföld

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

2021.04.02 - 12:09

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában emlékezik meg Jézus szenvedéséről. Az este hatkor kezdődő, hívek nélküli szertartást élőben közvetíti az esztergomi városi televízió (RTVE), a főegyházmegyei Facebook-oldal és a Magyar Katolikus Rádió.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap a vértanúságra utaló, piros színű miseruhában, némán vonul az oltárhoz, majd leborul előtte. Földre borulása "az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg".
Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét.
A szentbeszéd és a hívek könyörgése után következik a kereszt előtti hódolat. Hagyományosan a hívek megcsókolják a feszületet és térdet hajtanak előtte, idén azonban ez elmarad.
A szertartás a miatyánk és az Isten báránya elmondása után az áldozással fejeződik be.
A szertartás után helyi szokásoknak megfelelően elhangzik a lamentáció, Jeremiás siralmainak a felolvasása.

Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délutáni keresztútjárás. "A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját" és biztosítja a hívőket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó, a szeretet győzedelmeskedik a gonosz, a gyűlölet felett - írták.

Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjtöt kér a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek legfeljebb háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel fejezik ki szeretetüket Jézus
iránt - tették hozzá.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Erdő Péter megáldotta a Debreceni Virágkarnevál két virágkocsiját

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldotta vasárnap, a Nagyboldogasszony ünnepén bemutatott mise után a Debreceni Virágkarnevál Szent Koronát ábrázoló és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére készült virágkocsiját az esztergomi bazilika mellett.
Külföld

Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények.