Eszembe jutott, hogy mennyire rohanó világban élünk. 24 óra közel sem elég ahhoz, hogy a napi teendőinket ellássuk, folyton sietünk, nem figyelünk egymásra, és van egy tipikus „engem nem érdekel a másik” felfogásunk, ami visszataszító. Számtalanszor voltam szemtanúja annak, hogy a gyalogátkelőnél várakozó gyalogosnak nem állt meg egy autós sem, hogy áthaladhasson az út túloldalára. „Biztos siettek.” Ám láttam olyat is, amikor a gyalogos anélkül, hogy szétnézne, csörtetett át az átkelőn, neki mindegy volt, hogy épp jön-e autó, vagy az tud-e fékezni. Amikor pedig szinte a lélegzetem is elállt, az akkor volt, amikor egy néni nagy nyugodtsággal lépett le a hang- és fényjelzéssel rohanó mentő elé az átkelőre, hiszen „ a zebrán neki van elsőbbsége”. Ami pedig még elszomorítóbb, amikor a biciklis legurul az autó elé az átkelőre anélkül, hogy leszállna kétkerekű járművéről. A biciklis és a gyalogos az autóvezetőt, az autós pedig a másik kettőt tudná néha elküldeni melegebb éghajlatra. És mindezt miért? Mert nekünk aztán mindegy, hogy mi lesz. Pedig nem szabad, hogy mindegy legyen. Ugyanúgy, ahogy gépkocsira meg kell szerezni a vezetői engedélyt, úgy érzem, hogy egyeseknek biciklire vagy épp a gyalogosságra sem ártana. Igenis szét kell nézni, mielőtt átmegyünk az úttesten, még akkor is, ha gyalogosként „nekünk van elsőbbségünk”, a bicikliről pedig le kell szállni, mielőtt átkelnénk az úttesten. Ugyanis bármennyire meglepő, amíg a biciklin tartózkodunk, a nyeregben ülünk, kicsit sem vagyunk gyalogosok. Engem mindig arra tanítottak, hogy bármivel is lennék, úgy közlekedjek, hogy az mindenkinek jó legyen. Tisztelettel kell lennünk egymás iránt, és figyelni egymásra ebben a rohanó világban, hogy ne történhessen tragédia. Mert nem mindegy, hogy autóvezetőként lelassítok-e a zebrák előtt, ahogy az sem mindegy, hogy gyalogosként szétnézek-e, mielőtt lelépek az úttestre. Az meg pláne nem mindegy, hogy leszállok-e a bicikliről, mielőtt átkelnék az átjárón. A balesetek nem valaki, hanem mindenki hibája, viszont majdnem mindig meg lehetne előzni azokat. Csak oda kell figyelni egymásra, és ahogy sokszor mondták már nekem: „Attól, hogy a másik lökött, neked nem kell elmenjen az eszed.”

Szilágyi Kinga