Belföld

Nagylak: pokoljárás és fertőzésgóc

2020.05.17 - 19:47

Úgy tűnik, egyik ország hatóságai sem készültek fel igazán arra a hatalmas utasáradatra, amely a szükségállapot megszűntét követően indult meg Európa felé, illetve onnan hazafelé. S mivel jelen pillanatban az ország egyetlen kapuja a nyugati világ felé a Nagylak I határátkelő, azt rohamozták meg kezükben az érvényes munkavállalási igazolvánnyal, munkaszerződéssel a dolgozni (vissza)indulók — s akik a szerencsésebbek közé is sorolhatják magukat, hiszen „alig” két-három órás, tömött kocsisorokban való várakozást követően folytathatták útjukat a célállomásuk felé.

De Nagylak I-et rohamozták meg a hazatérni akarók is — és ők lettek a földi pokoljárók: a kocsisorok gyorsan több mint tíz kilométer hosszúságúra torlódtak, a várakozási idő 10–12 órásra nyúlt a kora nyári melegben, víz és illemhelyek nélkül. De a személygépkocsikban utazók még mindig jobb helyzetben voltak, mint az az embertömeg, amelyet az úgynevezett személyszállítók hoztak el a határig, pontosabban a kocsisor végéig, s onnan gyalogosan tették meg az átkelőhelyig vezető kilométereket, hogy eszeveszett tumultusban, többórás, pankrációszerű tolakodást követően végre át is léphessenek a határon. A káosz és elégedetlenség nyomán spontán tüntetésbe is kezdtek az elcsigázott, felháborodott emberek, részben a hatóságokat, de még inkább a kormányt hibáztatva.

Szombaton végül megnyitották az Ártánd–Bors határátkelőt is; a személyforgalom számára is megnyitották a Csanádpalota–Nagylak autópálya-határátkelőhelyet, amelyet a járványügyi intézkedések miatt korábban csak a teherforgalom használhatott, Nagylak I-nél pedig 11 sávot nyitottak meg a gyalogosok számára — ám mindezekkel együtt a torlódások alig enyhültek valamennyit vasárnap. A határrendészet országos közleménye értelmében szombaton 10 233-an léptek ki és 10 909-en léptek be az országba a román-magyar határon.

Érdekes (?) módon az üggyel és a komoly megfertőződési kockázattal kapcsolatban még véletlenül sem szólalt meg sem Ludovic Orban miniszterelnök, sem Marcel Vela belügyminiszter.

Szabó Kinga Mária

Fotó: aradon.ro

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Határnyitások: "Visszakaptunk valamit a történelemtől!" — KÉPGALÉRIA

Január elsejei hatállyal közúton is megszűntek a határellenőrzések Románia és Magyarország között.
Belföld

Schengen: vonat és teherfuvar is gyorsabban

Öt vasúti átkelőről és tizenhárom közútiról van szó.
Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.