Nagykároly

Nagykárolyi gyilkosság: be voltak drogozva a kamaszok

2019.09.30 - 08:00

Egyre több és sokkolóbb tény kerül napvilágra a nagykárolyi gyilkossággal (szó szerinti agyonveréssel) és az elkövető két, 16 és 17 éves kamasszal kapcsolatban.

Miután a Szatmár Megyei Törvényszék melletti Ügyészség pénteken hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra az ügy részleteit, a K. Marcel Nicolaét és K. Emanuelt ismerő fiatalok, diáktársak egyre kevésbé titkolózva beszélnek az eseményekről. Elmondásuk szerint a két kamasz tudatmódosító szerek hatása alatt volt, amikor úgy döntött: kipróbálják, milyen összeverni valakit, s választásuk azért esett a 40 éves áldozatra, mert egyrészt elég jól ismerték, másrészt tudták, hogy egyedül lakik a szőlőskertbeli házban. Miközben a földön fekvő áldozatot rúgták-verték és a vasrúddal ütlegelték, mobiltelefonjaikkal fényképeket készítettek a brutális bántalmazásról, amelyeket aztán a közösségi hálón továbbküldtek barátaiknak — közülük az egyik, az ügyészségi közleményben K. G.-ként említett személy arra kérte a két kamaszt, hagyják abba a verést. Azok hallgattak is a jó szóra, de 45 perc múlva visszatértek a helyszínre — hogy közben a fényképek címzettjei közül bárki vagy maga K. G. miért nem értesítette legalább a mentőket, az rejtély —, ahol folytatták az agyonverést, ismét fényképeket és videofelvételeket készítve, amelyeket ismét elküldtek bizonyos barátaiknak, szinte dicsekedve tettükkel, aztán vérbe fagyott áldozatukat ott hagyva hazamentek. Diáktársaik szerint a két kamasz másnap úgy ment az iskolába, illetve úgy viselkedett, mintha nem történt volna semmi, s meg voltak győződve arról, hogy a 40 éves férfi életben van.