Nagykároly

Nagykárolyi diák nyerte a dr. Toró László Talentum versenyt

2023.03.05 - 21:09
Rekordok jegyében zajlott az idei, immár XI. dr. Toró László Talentum verseny, amelyen először ért el egy versenyző maximális pontszámot — Bűcs Máté, a Nagykárolyi Elméleti Líceum kilencedikes diákja lett a megmérettetés abszolút győztese.

Kilencedik alkalommal szervezte meg a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a dr. Toró László Talentum versenyt — az egyéni verseny célja a középiskolás diákok tehetséggondozása. Dr. Toró László sugárvédelmi kutatófizikus, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem oktatója, a temesvári magyar közösség kiemelkedő személyisége volt. Alapító tagja és alelnöke volt a Bartók Béla Alapítványnak, a szervező iskola tehetséggondozó programjainak, köztük a Talentum versenynek is állandó támogatója, s épp ezért — emlékét méltó módon megőrizendő — a verseny 2021-től az ő nevét viseli.

Az interaktív  megmérettetés során a diákok a kötelező tananyaggal kapcsolatos tudásukat mérhetik fel különböző tudományterületeken: informatika, számítástechnika, programozás; földünk és környezetünk; biológia; fizika; kémia; természet-, környezetismeret, környezetvédelem. 

Mint a szervezők fogalmaznak, az idei megmérettetésen három rekord is született: először volt 300 résztvevő az online szakaszban, először vettek részt a vetélkedőn 13 oktatási intézmény diákjai (megyénket a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Nagykárolyi Elméleti Líceum képviselte) és a március 3 – 5. között Temesvárt, a Bartók Béla Elméleti Líceum zajlott döntőben először ért el egy versenyző maximális pontszámot — a rekordot felállító győztes Bűcs Máté, a Nagykárolyi Elméleti Líceum kilencedikes diákja.

Szabó Kinga Mária 

hirek/2023/marcius/toro-2.jpg