Nagykároly

Nagykárolyban több helyszínen ünnepelnek Március 15-én

2017.03.11 - 10:00

Folytatva a korábbi évek hagyományát, Nagykárolyban három helyszínen, a Teremi úti evangélikus templomban, Petőfi Sándor központi mellszobránál, illetve több éves kihagyás után a tavaly ismét birtokba vett városi színház épületében szervezik meg a március 15-i megemlékezéseket.

A rendezvényeket ebben az évben is a Kaffka Margit Művelődési Társaság, valamint azz RMDSZ nagykárolyi szervezete vállalta fel. A programsorozat március 15-én 14 órától veszi kezdetét ökumenikus istentisztelettel, melyet a nagykárolyi evangélikus templomban tartanak. Az istentiszteletet követően, szintén hagyományosan, koszorúzás következik. A délután további részében az ünneplőket a Petőfi-szoborhoz várják. Itt ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor 16 órától. A főhajtás alkalmával dr. Hágó Attila Nándor, a Városi Múzeum vezetője mond majd ünnepi beszédet. Vélhetően a legnépesebb közönséget ismét az a műsor fogja vonzani, amely 17 órától kezdődődik a városi színházban. A műsorban közreműködnek a Gróf Károlyi Gyula cserkészcsapat, a Harmónia Kórus, a Canticum Novum kamarakórus és a Rekettye Kulturális Egyesület tagjai, a Nagykárolyi Elméleti Líceum és a Kalazanci Szent József Iskolaközpont diákjai, a Nagykárolyi Művelődési Központ fiataljai, a Dömik amatőr színjátszó csoport, illetve magánszemélyek, mint Fülöp Andrea, Szakács Lia, Kerekes András, Gyetkó Csaba, Szolomájer Szilárd és Szolomájer Tímea.